2,5 milliárd forintos büntetést szabott ki a GVH egy gyógyszerkartellre
Összesen 5 gyógyszeripari cégett büntetett meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) áregyeztetés és piacfelosztás miatt.

A GVH keddi közleménye szerint a Budapesti Egészségközpont Zrt. 2011. novemberében gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a fővárosi önkormányzathoz tartozó tizenkét kórház számára, évente ötmilliárd forint értékben. A kiíró külső szakértőként alkalmazta a PharmAudit Kft.-t, amely az eljárás alá vontak összejátszását szervezte a Mezadin Piackutató és Marketing-kommunikációs Kft. segítségével.

Az elmarasztalt vállalkozások közösen érték el a pályázati kiírás módosítását úgy, hogy a pályázati feltételeket csak az Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. és a TEVA Gyógyszergyár Zrt. tudja teljesíteni, így a keret-megállapodásos közbeszerzési eljáráson csak ez a három nagykereskedő tudott indulni - közölte a versenyhivatal.

A GVH tájékoztatása szerint ezután a PharmAudit Kft. koordinálásával a három nagykereskedő felosztotta egymás között a tizenkét fővárosi kórház számára kiírt pályázatban meghatározott 919 hatóanyagot annak érdekében, hogy mindannyian az általuk megfelelőnek tartott arányban legyenek a tender nyertesei.

A versenyfelügyeleti eljárás előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálattal indult az eljárás alá vontak székhelyén és telephelyén 2013. április 9-én. A GVH bizonyítékként használta fel a rajtaütésen birtokba vett okiratokat és tanúvallomásokat - köztük védett tanúk vallomásait -, valamint mobiltelefon-cellainformációkat és számos okiratot.

A versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy az Euromedic-Pharma, a Hungaropharma, a TEVA, a végelszámolás alatt álló PharmAudit Kft. és a Mezadin folyamatos jogsértést követett el, amikor befolyásolták a közbeszerzési kiírást, közbeszerzési ajánlatuk benyújtása előtt egymásra tekintettel meghatározták ajánlati áraikat és felosztották egymás között a piacot.

A GVH ezért a három gyógyszer-nagykereskedő cég mindegyikére 792 millió forint, a Mezadin Kft.-re 66,6 millió forint, a végelszámolás alatt álló PharmAudit Kft.-re pedig 12 ezer forint bírságot szabott ki.

A versenyhivatal közleménye szerint a bírság kiszabásakor valamennyi eljárás alá vont esetében egységesen a közbeszerzési eljáráson elért nyertes ajánlatok összértékének háromszorosából indultak ki. A szervező PharmAudit Kft. és Mezadin esetében a bírság megegyezik a törvény szerint kiszabható maximummal.

Az ügyben feltárt jogsértést súlyosbítja, hogy az árak meghatározását és a piac felosztását célzó egyeztetések sikerrel jártak - hangsúlyozta a GVH.

Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a hivatal, hogy az érintett kórházak tovább versenyeztethették az ajánlatokat, a nyertes nagykereskedőknek a tender keretében elért tényleges forgalma pedig összességében 400 millió forinttal kevesebb volt, mint az aláírt keretszerződésben rögzített érték.


Forrás: www.mti.hu - fotó: Flazingo Photos (flickr.com)
2015 SZE 15 15:51:06/