5 ok, amiért a nők tovább élnek, mint a férfiak
Bár a várható élettartam a fejlett világban folyamatosan növekszik, ma is jellemző, hogy a férfiak rövidebb ideig élnek, mint a nők. Bemutatunk néhány okot, ami megmagyarázhatja a jelenséget.

1. Két és félszer annyi fiú fogan meg, mint lány, de a méhben történő fejlődés alatt a lányok sokkal ellenállóbbak, így a születés idejére az arány már megközelíti az 1:1-et. A fiúk ugyanis lassabban fejlődnek fizikailag születésük előtt, koraszülés esetén pedig nagyobb valószínűséggel esnek áldozatul a fejletlen tüdő vagy agy okozta komplikációknak.


2. A nők biológiai okokból kevésbé kockáztatnak, erre vezethető vissza az a tény, hogy a véletlen sérülés a női halálokok között hatodik, míg a férfiaknál harmadik helyet foglal el.


3. A szívbetegségek vezető halálokot jelentenek mindkét nem esetén, amíg azonban a férfiaknál gyakran a 30-as és 40-es éveik során jelenik meg  betegség, a nők közel 10 évvel később élik át ugyanezt, mivel a menopauzáig az ösztrogén, amely segít az artériák egészségének fenntartásában, egyfajta védelmet jelent számukra.


4. A nőknek erősebbek a társadalmi kapcsolataik, egyes tanulmányok szerint pedig a társas kapcsolatok megléte 50%-kal csökkenti a halálozás valószínűségét azok hiányához képest.


5. A nők jobban ügyelnek az egészségükre, míg a férfiaknál az úgynevezett John Wayne szindróma jellemző: inkább tagadják a betegséget és nem mennek el orvoshoz, attól való félelmükben, hogy kiderül, valami baj van.



Ön szerint?

Véleménye minket érdekel! Ossza meg velünk!
Forrás: health.com