A három dél-somogyi településen hétfőtől ismét iható a vezetékes ivóvíz
A Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. kommunikációs referense az MTI-vel pénteken közölte, hogy Barcson pénteken, míg a másik két dél-somogyi településen: Drávaszentesen és Somogytarnócán pedig hétfőtől ismét iható a vezetékes ivóvíz.
Gyarmati Judit tájékoztatása szerint a közegészségügyi hatóság jóváhagyásával pénteken feloldották a szükségvízellátás Barcson, ahol 12 ezer ember fogyaszthatja ismét a vezetékes hálózatról az egészséges ivóvizet, a két másik - 340 vízbekötéssel érintett - településen pedig hétfőtől lehet ismét vezetékes vizet fogyasztani.
A szolgáltató megvizsgálja annak lehetőségét, hogy érvényesíthető-e jóváírás a díjakból a havária időszakára - áll a közleményben. Hétfőig továbbra is tartálykocsikkal szállítják az ivóvizet a Barccsal szomszédos két településre. 
Az ivóvíz baktériumos fertőzöttségről július 29-én számolt be a Barcsmédia, akkortól szállították a településekre tartálykocsikkal az ivóvizet. 
A portálnak Varga Tibor, a Nagyatádi Járási Hivatal közegészségügyi felügyelője elmondta: a vízben talált baktériumok bélgyulladást, hasmenést okozhatnak. Takarításra mosdásra, mosás, WC-használatkor továbbra is fel lehet használni, egyéb másra azonban csak 15 perces forralás után.
A DRV Zrt. kommunikációs referense aznap az MTI érdeklődésére elmondta: a szolgáltató a közegészségügyi hatósággal egyeztetve a legkisebb közegészségügyi kockázatot megelőzve döntött a szükségvíz ellátás elrendelése mellett. A vízminőség helyreállítása érdekében átmossák, fertőtlenítik a hálózatot. 
Közölte továbbá, hogy az átmeneti időszakban 3 tartálykocsi reggel 8 és este 8 óra között folyamatos körjáratozással biztosítja a vízellátást. A tartálykocsiban lévő ivóvíz a kiváló minőségű drávagárdonyi vízműtelepről származik- tette hozzá. 
Egy héttel ezelőtt Gyarmati Judit az MTI-t arról tájékoztatta: elvégezték a tározómedencék, a kutak fertőtlenítését, mosatását. Az ellenőrző vízminta vizsgálatok alátámasztják, hogy a víz minősége jelentősen javult, az ellátásbiztonság és a legkisebb közegészségügyi kockázat megelőzése érdekében azonban indokolt további technológiai és hálózati tisztítások elvégzése, valamint újabb ellenőrző vízminta vizsgálatára.


Forrás: MTI - Fotó: Nathaniel McQueen (Flickr.com)
2015 AUG 15 23:10:10/