A hevesi járóbeteg-szakellátó központot bővítik és felújítják
Az egri Markhot Ferenc Kórházhoz tartozó hevesi kistérségi járóbeteg-szakellátó központot, mintegy 700 millió forintos beruházással újítják fel és bővítik.  
Szegedi Erzsébet közleményében azt írta, hogy az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében uniós és állami forrásból megvalósuló fejlesztés október végére fejeződik be.
Közölte, a projekt keretében több mint 1600 négyzetméternyi épületrészt felújítanak és 760 négyzetméternyi területtel bővítik az egészségügyi intézményt. Gépeket, műszaki berendezéseket vásárolnak: egyebek mellett két digitális röntgen- és két ultrahangkészüléket is beszereznek, valamint fejlesztik az informatikai betegirányítási rendszert. Az épületet akadálymentesítik, a tetőn pedig a melegvíz-ellátás egy részét biztosító napkollektorokat állítanak fel.
A fejlesztéstől a több mint 30 ezer ember egészségügyi ellátását biztosító intézmény szolgáltatásainak jelentős javulását várja a kórház. A felújított és bővített szakellátó központban egy helyen működik majd a városi felnőtt- és gyermekügyelet a szakrendelésekkel, a betegellátás pedig folyamatossá válik a nap 24 órájában - áll a közleményben.
A kivitelezői szerződést - közbeszerzési pályázatot követően - a napokban írta alá a Markhot Ferenc Kórház és a Jánosik és Társai Kft. A cég tulajdonosa, Jánosik Lajos tájékoztatása szerint a 424 millió forint összértékű építési munka részeként a földszintes szárnyra ráépítenek egy emeletet. A belső udvar fölé üveg bevilágító tető kerül, így átriumos térré válik a betegváró. 
Átlagban, naponta mintegy félszázan dolgoznak majd a kivitelezésen, igyekeznek minél több helyi vállalkozót is bevonni az építkezésbe - közölte a Jánosik kft., amely részt vesz a sátoraljaújhelyi kórház épületeinek felújításában is.


Forrás: MTI - Fotó: internets_diary (Flickr.com)
2015 MÁJ 23 14:10:18/