Budapest, 2018. február 19., hétfő (MTI) - A betegek által igényelt törődést nem az épületek vagy a műszerek nyújtják, hanem az ápolók, ezért a kormány különösen megbecsüli a szakdolgozók munkáját - jelentette ki egészségügyért felelős államtitkár a magyar ápolók napja központi ünnepségén, hétfőn Budapesten.

    Ónodi Szűcs Zoltán hangsúlyozta: a kormányzat igyekezett anyagilag is megbecsülni ezt a munkát, és eddig példátlan mértékben, négy lépcsőben 53 százalékkal emelkedtek a szakdolgozói bérek. Ugyanakkor továbbra is céljuk, hogy csökkentsék az ápolók és a szakdolgozók munkaterhelését - tette hozzá. Ez utóbbi érdekében több mint hétszáz olyan középiskolás kaphat a kormánytól és az Európai Uniótól ösztöndíjat, aki valamilyen egészségügyi szakon folytatná tanulmányait.
    Annál is inkább szükséges a szakképzés bővítése - folytatta -, mert a jövő egészségügye csak úgy működhet hatékonyan, ha az orvosi feladatok egy részét el tudják látni ápolók is.
    Arról is szólt, hogy az elmúlt időszakban vidéken mintegy 500 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az egészségügyben, a következő 8-10 évben pedig több mint 700 milliárd forintból újul meg a főváros egészségügyi ellátása.
    Eközben elindult a nővérszállók felújítását célzó, 10 milliárd forint értékű program, és 8 milliárd forint jut az ápolói eszközpark fejlesztésére - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.
    Az ünnepségen miniszteri elismerést, Pro Sanitate-díjat vehetett át Benkő Lászlóné, Blachné Papp Eleonóra, Fedor Szilvia, Magyar Mónika és Társi Jánosné. Kossuth Zuzsanna-díjban részesült Bodáné Gyűrű Vanda, Boros Károlyné és Schmittné Makray Katalin.
    Az ötezer tagot számláló Magyar Ápolási Egyesület, Kossuth Zsuzsannának, a magyar ápolás nagyasszonyának az 1848/49-es szabadságharc alatt nyújtott ápolói tevékenységére emlékezve ünnepli meg évről évre a magyar ápolók napját. 
    A mostani ünnepség volt a záróakkordja a Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulója alkalmából tartott emlékévnek.

MTI

2018 FEB 19 13:08:58/