A negyvenévesen kapott védőoltással talán megelőzhető az Alzheimer-kór
A negyvenévesen vagy annál valamivel később kapott védőoltással talán megelőzhető az Alzheimer-kór - hangzott el egy brit tudományos ülésen.

Ha évtizedekkel a betegség kezdete előtt, negyvenévesen beadják a vakcinát, akkor a kutatók szerint azokat a lerakódásokat takaríthatja ki az agyból, amelyek blokkolják az agyi elektromos jeladást - idézte a The Daily Telegraph a Cheltenham Science Festivalon elhangzott előadást.
James Nicoll, a Southamptoni Egyetem ideggyógyásza azt fedezte fel, hogy egy védőoldás beindíthatja az immunrendszert, amely eltávolítja az agyi lerakódásokat. A vakcina ugyanabból az amiloid béta fehérjéből készül, ami az Alzheimer-kóros betegek agyában felhalmozódik.

 Nicoll elmondta: a betegek agyából az oltás eltávolította a lerakódásokat, ám nem állította meg a mentális hanyatlást és nem akadályozta meg a korai halált. Ennek ellenére úgy véli, ha 40-50 éves koruk között kapják meg az emberek a védőoltást, amikor a betegségnek még semmi jele nincs, az megelőzheti, hogy a lerakódások kialakulásuk elkezdődjön.
"Lehetséges, hogy a béta amiloid felhalmozódása indítja el az események láncolatát, amelyek aztán megállíthatatlanok, az izgalmas kérdés ezért az: mi lenne, ha jóval korábban oltanánk? - magyarázta Nicoll.
Egy kolumbiai kutatás jelenleg olyan család részvételével tesztelik az elméletet, amely genetikai hajlamot mutat a kórra. Évtizedek kellenek azonban, hogy kiderüljön, hatásos-e a védőoltás.
(http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10873506/Prevent-Alzheimers-by-vaccinating-at-40-scientist-suggests.html)

Forrás: MTI

2014 JÚN 11 10:21:00/