A pikkelysömör összefügghet az elhízással és a cukorbetegséggel is
Dán tudósok szerint a pikkelysömör nevű krónikus bőrbetegség összefüggésbe hozható a súlygyarapodással és a kettes típusú cukorbetegséggel is. A szakemberek megállapították, hogy a kettes típusú cukorbetegeknél ötven százalékkal nagyobb az esélye a pikkelysömör megjelenésének, mint azoknál, akik nem cukorbetegek.  

A vizsgálatból emellett az is kiderült, hogy a pikkelysömör kockázata annál magasabb volt, minél több volt valakin a súlyfelesleg, akinek például 35 fölötti volt a testtömeg-indexe, annál már duplájára nőtt a bőrbetegség kialakulásának esélye.


Amint arról a kutatást vezető dr. Ann Sophie Lonnberg, a Koppenhága Egyetem szakembere beszámolt, a pikkelysömör egy nagyon komplex betegség, melynek még a pontos genetikai hátterét sem sikerült feltérképezni. Az, hogy a pikkelysömör és az elhízás összefüggésbe hozható azért is fontos megfigyelés, mivel a két dolog hátterében gyakran azonos életmód, sőt azonos gének állnak.


A vizsgálat során Lonnberg és munkatársai közel 34 000 húsz és hetvenegy év közötti ikerpárt kísértek figyelemmel, akiknek alig több mint 4 százalékánál volt jelen a pikkelysömör, kicsit több mint 1 százaléknak volt kettestípusú cukorbetegsége, és több mint 6 százalék volt túlsúlyos. A közel 460 cukorbetegnek 8 százalékánál fordult elő a pikkelysömör, míg akik nem voltak cukorbetegek, azoknak csak 4 százalékára volt igaz ugyanez. Emellett a pikkelysömörösök többnyire túlsúlyosabbak voltak, 11 százalékuk súlyosan elhízott volt. A kutatók 720 olyan ikerpárt is megvizsgáltak, akiknél csak egyiküknek volt pikkelysömöre, és itt is azt tapasztalták, hogy az a testvér, akinél jelen volt a pikkelysömör, általában nagyobb súlyú volt, és több volt közöttük az elhízott, a kettestípusú cukorbetegség tekintetében azonban nem volt közöttük ilyen eltérés.

A szakemberek a fentiek fényében azt javasolják, hogy akinél jelentkezik a pikkelysömör, azok a bőrgyógyász mellett kardiológust és endokrinológust is keressenek fel, hogy amennyiben szükséges, a többi rendellenességet is időben kezelni kezdjék. Akik pedig pikkelysömörösként elhízottak, azok igyekezzenek elérni egy egészséges testsúlyt, mert ezzel elérhetik, hogy a bőrbetegségük kevésbé legyen aktív.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 JÚN 07 16:00:00/