A születések száma húsz hónapja növekszik
A kormány a jövőben is mindent meg kíván tenni azért, hogy a születések számának húsz hónapos pozitív trendje folytatódjon, ne forduljon vissza.  
Fűrész Tünde hangoztatta, Magyarország családbarát ország, ezért nem csak anyagiakban, hanem szimbolikus gesztusokban is ki akarja fejezni az édesanyák megbecsülését. Tájékoztatása szerint az elmúlt évben 3,2 százalékkal nőtt a születések száma, míg az év első két hónapjában a statisztikai adatok ezt meghaladó, 3,6 százalékos növekedést jeleznek.
A helyettes államtitkár felidézte a kormány eddigi családpolitikai intézkedéseit, köztük a gyed extrát és a családi adó- és járulékkedvezményeket, utóbbinál jelezte: abból tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál. Kitért arra is, hogy a kedvezményeket nagyobb részt, 54 százalékban az anyák vették igénybe.
A gyed extra eddigi hatásairól azt mondta, tavaly mintegy harmincezer anya tudott úgy munkát vállalni gyermeke egyéves kora után, hogy közben nem vesztette el az ellátásokat sem, míg a testvérgyeddel (dupla, esetenként háromszoros összegű gyeddel) tavaly mintegy húszezer anya tudott élni. 
Ez azt jelenti – fűzte hozzá –, hogy tavaly a gyermekek több mint ötöde olyan családba született, ahol a nagyobb gyermek még nem volt hároméves.
Közlése szerint a munkahelyvédelmi akcióprogram keretében több mint negyvenezer anya után vehettek fel járulékkedvezményt a munkáltatók. A helyettes államtitkár a nagymamákat - és így közvetve a gyerekes családokat is - érintő intézkedések között említette a "Nők 40" programot. Tájékoztatása szerint a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével a legfrissebb adatok szerint 135 ezren éltek.
Fűrész Tünde a támogatások mellett a szemléletformálás fontosságára is felhívta a figyelmet, és több, a napokban kiírt programot és pályázatot is ismertetett, amelyek a www.kormany.hu oldalról érhetők el.
A XI. kerületi kórház szülészetén tartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a kórházakban nemcsak a gyermekek születnek, hanem  édesanyák is, akik itt válnak "újdonsült anyukákká", ezért szerinte fontos a család-, illetve bababarát környezet kialakítása.
Király Nóra, a XI. kerület egészségügyért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy Újbuda családbarát önkormányzat, és ebben a városrészben évről évre egyre több gyermek születik, ezért minden bölcsődéjük és óvodájuk maximális létszámmal működik. Közlése szerint az elmúlt öt évben több mint 400 óvodai helyet hoztak létre, míg a bölcsődei helyeket úgy bővítik, hogy megállapodást kötnek kerületi családi napközikkel, és támogatják azokat a családokat, amelyek fizetnek azért, hogy tehermentesítsék a bölcsődéket. Elmondta: az elmúlt négy évben több mint egymilliárd forintot költöttek játszótereik felújítására.
Az alpolgármester közlése szerint "nagy erőkkel dolgoznak azon", hogy egy, a Móricz Zsigmond körtérhez közeli épületben pár éven belül létrehozzanak egy gyermek-egészségügyi centrumot, amely lefedné a teljes budai régió ellátását.
Fejérdy Zsófia, a kismamáknak a kórházakban babaápolási kezdőcsomagot nyújtó PromoBox ügyvezetője azt mondta, ők is érzékelik a gyermekvállalási kedv erősödését, mert az idén országszerte már 25 376 csomagot szállítottak a szülészetekre, és ez a szám a múlt évhez képest "nagyon szép javuló tendenciát, növekedést mutat".
Sziller István, a Szent Imre kórház szülészeti osztályvezetője elmondta, hogy évente háromezer szülést vezetnek le. 
Ez azt jelenti, hogy a budapesti szülések 18 százaléka intézményükben történik, ahol - szavai szerint - évtizedek óta különlegesen családcentrikus és otthonos szülést biztosítanak. 


Mi a véleménye?

Ossza meg velünk!
Forrás: MTI Rachel Titriga
2015 MÁJ 03 20:04:00/