A tatabányai Szent Borbála Kórház is korszerűbb lett!
Uniós támogatással újították fel a kórházat, szerdán át is adták. 
A tatabányai Szent Borbála Kórház teljes felújításának részeként korszerűsítették az intézmény csaknem harmincéves pavilonjának fűtését, kicserélték a nyílászárókat, a beruházáshoz az Európai Unió csaknem félmilliárd forinttal járult hozzá.

A szerdai projektátadón Lőke János, a kórház főigazgatója elmondta: a Szent Borbála Kórház régi pavilonja 1984-ben épült, azóta nem újították fel, így korszerűsítése elkerülhetetlen volt. A beruházás során szigetelték az épület homlokzatát és a tetőt, kicserélték az összes nyílászárót, a régi klímarendszert, napkollektorokat szereltek fel és új hőszivattyúkat helyeztek üzembe. Pályázaton 497 millió forintnyi EU-s támogatást nyertek, a beruházás összköltsége 817 millió forint volt.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy az energetikai korszerűsítéstől évi 55 millió forintos megtakarítást várnak. Bencsik János (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke azt mondta: nem is a megtakarítás "a projekt legfontosabb hozadéka", hanem az egyre romló kórházi körülmények javítása, illetve 21. századi szintre emelése. A Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, 771 ágyas, 1200 dolgozót foglalkoztat. Fekvőbeteg-ellátóként évente több mint 30 ezer embert, a járóbetegként pedig 800 ezer embert kezel. A kórház teljes megújítása négy ütemben történik, és összességében mintegy 7 milliárd forintba kerül. A gyermek intenzív osztály kialakítása után a mostani projekttel a második ütem fejeződött be. Épül egy új szárny is, és kialakítják a sürgősségi ellátás feltételeit. 


Van véleménye, tapasztalata?

Írja meg nekünk!
Forrás: mti.hu
2014 DEC 20 03:28:02/