A tovább szoptatott gyerekek, felnőttként több pontot érnek el az IQ-teszteken
Egy harminc évet felölelő brazil tanulmányból derült ki, hogy a hosszabb ideig szoptatott gyerekek felnőttként jobban teljesítenek az intelligenciateszteken.

A Pelotasi Szövetségi Egyetem munkatársaként dolgozó Bernardo Lessa Horta különböző családi háttérrel bíró, 3500 csecsemő felnövését követte figyelemmel harminc éven át. A kutató szerint vizsgálata egyedülálló betekintést nyújt a szoptatás és az intelligencia kapcsolatába, mivel az általa vizsgált populációban a szoptatás gyakorlata egyenlő arányban van jelen a különböző társadalmi osztályokban, nem csupán a gazdag és tanult emberek élnek vele.

"Ismeretes, hogy hat a szoptatás a gyerekek agyának és intelligenciájának fejlődésére, sokkal kevesebbet tudunk azonban arról, hogy ezek a hatások tartósak-e, azaz felnőtt korban is érvényesülnek-e" - írta a kutató.
A The Lancet Global Health című online szakfolyóiratban közölt tanulmány készítői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a szoptatáson kívül még számos egyéb tényező is hatással lehet az intelligenciára, habár a mostani vizsgálatban igyekeztek kizárni az olyan elsődleges befolyásoló tényezőket, mint az anya iskolai végzettsége, a család összjövedelme és a gyermek születési súlya.
Társadalmi hovatartozástól függetlenül a vizsgált babák többségét szoptatták, néhányukat kevesebb mint egy hónapig, másokat több mint egy évig. A hosszabb ideig (akár 12 hónapig) szoptatott gyerekek felnőttként magasabb pontszámot értek el az intelligenciateszteken. Ezen kívül nagyobb valószínűséggel volt magasabb a fizetésük, és rendelkeztek magasabb iskolai végzettséggel.
Horta szerint az anyatejnek azért lehet ez a jótékony hatása, mert jó forrása a hosszú láncú, telített zsírsavaknak, amelyek alapvető fontosságúak az agy fejlődésében. Más szakértők szerint azonban a mostani tanulmány eredményei ezt nem erősítik meg, és további kutatásokra van szükség a szoptatás és az intelligencia közötti lehetséges kapcsolat feltárásához - adta hírül a BBC News.


Forrás: MTI - Hamish Darby
2015 MÁR 18 21:15:40/