Antibiotikum-rezisztencia!!!
Az európai antibiotikum nap a helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt megjelent különböző gyógyszereknek ellenálló baktériumokra figyelmeztet. Jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is.
A kezdeményezést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is támogatja, a szervezetek arra hívják fel a figyelmet, ha a folyamatot nem sikerül megállítani, az oda vezethet, hogy a jövőben a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz hatékony gyógyszer. 
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, az antibiotikumok csak a baktériumok okozta fertőzések ellen hatásosak, a vírusos megbetegedések, például a közönséges megfázás vagy az influenza gyógyulását nem segítik. Sőt enyhe bakteriális fertőzések (orrmelléküreg-gyulladás, torokfájás, légcsőhurut, fülfájás) esetén is gyakran szükségtelen a szedésük, mivel az ember saját immunrendszere legtöbbször képes ezeket legyőzni. A hűvös időszakra jellemző megbetegedések többségében a beteg állapota legfeljebb két hét után már érezhetően javul.
Az antibiotikumok helytelen alkalmazásának egyik leggyakoribb esete, hogy az orvos által felírt gyógyszer szedését a teljes kúra vége előtt abbahagyják, és az is, hogy az esetleges maradékkal egy később jelentkező megbetegedést próbálnak meg házilag gyógyítani - hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ.
Mint írják, az ellenálló baktériumok elleni küzdelemben kulcsszerepe van a gyógyszerészeknek és az egészségügyi dolgozóknak, egy WHO által publikált kutatás szerint európai szinten az esetek 40 százalékában helytelenül írnak fel antibiotikumot. Ráadásul számos olyan ország van a kontinensen is, ahol vény nélkül lehet antibiotikumot kapni.
Az európai antibiotikum naphoz kapcsolódva Marc Sprenger, az ECDC igazgatója, Stefan Krchnák, a Európai Unió Gyógyszerészeti Csoportja (PGEU) elnöke, illetve Katrín Fjeldsted, az Európai Orvosok Állandó Bizottsága (CPME) elnöke, valamint Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár írták alá azt a levelet, amely a Magyarországon dolgozó gyógyszerészek és alapellátó orvosok figyelmét hívja fel az antibiotikum rezisztencia problémájára, támogatásukat kérve a betegek tájékoztatásához. 
Az európai antibiotikum napot 2008-ban rendezték meg első alkalommal az Európai Unió 27 tagállamában. Az ECDC kezdeményezésének célja a tudatosság növelése a felelősségteljes antibiotikum-felhasználás terén.


Forrás: MTI