Átadták a felújított hódmezővásárhelyi és makói kórházakat
Az emberi erőforrások minisztere arról számolt be, hogy az elmúlt öt évben a magyarországi kórházak 70 százalékában történt részleges vagy teljes felújítás, összesen 322 milliárd forint értékben.

Balog Zoltán a hódmezővásárhelyi és makói, 3,243 milliárd forint értékű kórházfejlesztést lezáró ünnepségen elmondta, az épületek országszerte nemcsak kívülről újultak meg, hanem belülről is, nem ritkán a gyógyítás élvonalába tartozó osztályok jöttek létre. Nagy értékű gépekre és műszerekre 104,6 milliárd forintot költöttek az elmúlt években - tette hozzá.

Közölte: bár a klisék az elmaradott vidékről szólnak, az egészségügyi ellátás színvonalát vizsgálva Budapest egyes részeinek kell felzárkózniuk az ország más részein működő, nagyszerűen felújított kórházakhoz, nem fordítva.

A magyar egészségügy történetében ennyire rövid idő alatt ilyen intenzív fejlesztés még nem valósult meg. Ehhez szükség volt a magyar gazdaság és diplomácia ereje mellett a hazai közigazgatásra is, hiszen az utolsó pillanatig kérdéses volt, sikerül-e a nekünk járó uniós források teljes egészét felhasználni - mondta a miniszter. Hozzátette: ma már elmondható, hogy a tagországok között Magyarország élen járt ebben.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a fejlesztések célja a területi különbségek csökkentése, az ellátási színvonal és a munkakörülmények javítása volt.

A kormány több lépést is tett az orvoselvándorlás ellen - mondta a miniszter, példaként a többi között a rezidensprogramot említve, amelyhez már ezerkétszázan csatlakoztak. Hozzátette, a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) bevezetése is illeszkedik ezek sorába, hiszen még Nyugat-Európában is példa nélküli, hogy az állami támogatásnak köszönhetően a fiatal pályakezdőknek lehetőségük van saját tulajdonú lakással belevágni a gyermekvállalásba.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy a magyar orvosi szaktudás és a magas színvonalú hazai orvosképzés az ország egyik legnagyobb kincse, amelyet nem szabad veszni hagyni.

Kimenőben van "a régi orvosi iskolát képviselő utolsó generáció". Kötelességünk az ennek megújításához és bővítéséhez szükséges minden működési feltétel biztosítása - mondta a politikus.

A miniszter kijelentette, fölvállalhatjuk, hogy Európa egyik orvosképző centruma legyen Magyarország, benne Szegeddel, és olyan vidéki oktatókórházakkal, mint Makó vagy Hódmezővásárhely.

A hódmezővásárhelyi és a makói kórház 2013. februári egyesülésével létrejött Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó fejlesztését segítő program keretében a Maros-parti városban felújították a radiológiát és a járóbeteg-szakrendelőt, és új intenzív osztály épült. Korszerűsítették Makón az urológiát, a kardiológiát, a véradó állomást, a tüdőgondozót és a központi betegfogadót is, valamint javultak a pszichiátriai osztály betegellátási körülményei.

A program keretében a hódmezővásárhelyi intézményben új kórházi szárny épült, amelynek alagsorában a patológiai részleg és a központi gyógyszertár, a földszinten és az első emeleten az új járóbeteg-szakrendelő kapott helyet. Befejeződött a diagnosztikai szárny felújítása, amely érintette a radiológiai egységet, a szülészetet, az intenzív osztályt, valamint a központi műtőt.


Forrás: www.mti.hu - fotó: MTI
2016 FEB 19 20:00:07/