Az OMSZ sürgősségi akadémiát hoz létre
250 millió forintos uniós pályázat révén sürgősségi oktatóhálózatot alakít ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - mondta Gyöngyösi Péter, az OMSZ projektigazgatója . 
A program célja, hogy a sürgősségi ellátást végző szakemberek és a laikusok számára is olyan képzőközpont-hálózatot alakítsanak ki, ahol a betegek veszélyeztetése nélkül tudják gyakorolni a legnehezebb beavatkozásokat és a csapatmunkát.
    
Gyöngyösi Péter hozzátette, az akadémia egy elméleti és gyakorlati tudásközpont lesz, minden megyeszékhelyen egy kisebb oktatóhelyiséget alakítanak ki, illetve országosan öt helyszínen lesz szimulációs központ.
    
A mostani verseny célja is az - tette hozzá -, hogy meghatározzák, felmérjék a különböző korosztályok, a laikus és az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező résztvevők elsősegély-nyújtási ismereteit. Ennek birtokában készítik majd el az elméleti tananyagot, amelyet akkreditált szakemberek oktatnak majd.
    
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, péntektől középiskolások, egészségügyi szakiskolások és mentőtisztnek tanuló főiskolások számára tartanak a csillebérci központban két napon át elsősegély-ismereti versenyt, amelyen a résztvevők elméleti és gyakorlati feladatokban mérik össze tudásukat.


Forrás: mti.hu
2015 MÁJ 16 22:15:00/