Az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) műtüdő alkalmazásával végeztek életmentő műtéteket.
Az intézmény tájékoztatása szerint az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) a közelmúltban három mellkassebészeti műtét során is műtüdőt alkalmaztak.

Ezek a világszínvonalú onkológiai műtétek nemzetközi viszonylatban is ritkaságnak számítanak, a folyamatos fejlesztések azonban lehetővé tették alkalmazásukat. Már olyan légúti műtéteket is tudnak végezni az intézetben, amelyeket műtüdő segít - írta közleményében az OOI.

Korábban kivitelezhetetlenek voltak ezek a beavatkozások, ám a műtüdő alkalmazásával végzett műtétek után jó életminőségben eltöltött évtizedeket tudnak nyerni a betegek.

A - még csak tervezett - tüdő-transzplantációhoz szükséges műszerpark és a műtüdő is november közepén érkezett meg az OOI-ba, azóta három betegen tudtak segíteni az utóbbi használatával.

Agócs László sebész főorvos és Elek Jenő aneszteziológus-intenzív terapeuta főorvos vezetésével egy 45 éves férfinél végeztek csaknem 12 órás műtétet műtüdő alkalmazásával. A beteg bal főhörgőjénél helyezkedett el egy ritka rosszindulatú daganat, emiatt el kellett távolítani a tüdő bal felét. Ez a légút teljes megszakításával jár, ezért alkalmaztak műtüdőt - áll a közleményben.

A műtüdőt azóta egy harmincéves férfinél és egy nyolcgyermekes családanyánál is alkalmazták. A három beteg közül kettő nyolc nap után hazamehetett, a harmadik beteg most lábadozik - közölte az intézmény.


Forrás: www.mtihu - fotó: Hey Paul Studios (flickr.com)
2015 DEC 14 16:02:00/