Az UNICEF-szolgáltatóközpont székhelye akár Budapesten is lehet
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere,kijelentette az MTI-nek, hogy Budapest esélyes arra, hogy székhelye legyen az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) szolgáltató központjának, - miután New Yorkban megbeszélést folytatott Anthony Lake-kel, az alap ügyvezető igazgatójával.  
"Lake úrral legfontosabb témánk az volt, hogy Magyarországra, Budapestre jöhet-e az UNICEF nagy szolgáltatóközpontja, amely számunkra több száz munkahelyet jelentene, magas rangú diplomaták jelenlétét" - nyilatkozott Balog Zoltán.
"Erős verseny van, Dániától elkezdve Prágán át afrikai helyszíneken át egészen Budapestig. Azt a sejtést kaptam az igazgató úrtól, hogy Magyarország ott van a végső kiválasztásban az erős versenyben, elég erősek az esélyeink" - tette hozzá.
Elmondta, hogy a tárgyaláson az volt a célja, hogy megerősítse a magyar pozíciót és ajánlatot. A miniszter szavai szerint nemcsak az általa teremtendő belföldi munkahelyek miatt nem mindegy, hogy Magyarországra jön-e az UNICEF, hanem azért is mert az alappal hagyományosan nagyon jók a kapcsolatok, nagyon erős az együttműködés. 
"Az oktatás, a gyermekeink jövője a kormányzat nagyon erős prioritása, különösen az, hogy a szegény sorba született gyermekekből hogyan lesz alkotó, pénzkereső ember, adófizető állampolgár és leginkább boldog családalapító" - mondta a miniszter. 
"Ezekben a dolgokban szövetségesek vagyunk, bízunk benne hogy az együttműködésünk egy új szakaszba tud lépni, hogyha Budapest megkapja ezt a szolgáltató központot" - jelentette ki.
Az UNICEF részéről az az ígéret hangzott el, hogy két hónapon belül megszületik a döntés arról, hogy melyik a két legesélyesebb helyszín.
Az alapot az ENSZ Közgyűlése 1946-ban hozta létre, eredetileg Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja néven, hogy segítsen a második világháború utáni Európában a rászoruló gyerekeken. Az ENSZ szakosított szervezeteként működő UNICEF tevékenységét 1965-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.
Az UNICEF fejlesztési szervezet, amelynek a világ több mint 150 országában vannak a legrászorultabbat gyámolító gyermekvédelmi programjai. Ezeket kizárólag önkéntes hozzájárulásokból és adományokból finanszírozza, nem részesedik a világszervezet költségvetéséből. Fennállása óta az UNICEF több gyermekéletet mentett meg, mint bármely más humanitárius szervezet a világon.
Az UNICEF célja a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a táplálkozás, a szociális gondoskodás, az oktatás és a szakképzés területén. Elősegíti a helyi közösségek fejlesztését, erősítését, hangsúlyt fektet a lányok oktatására.


Forrás: MTI - Fotó: European Commission DG ECHO (Flickr.com)
2014 DEC 07 00:03:19/