Az alacsony dózisú sugárterápia bizonyított a prosztatarák elleni harcban
Kétszer hatásosabb lehet a hagyományosnál a brachyterápia, az alacsony dózisú sugárterápia.  
Öt év elteltével kétszer nagyobb valószínűséggel voltak daganatmentesek azok a prosztatarákos páciensek, akiket apró radioaktív implantátummal kezeltek, mint a hagyományos sugárterápiával kezelt betegek - állapította meg a tanulmány, mely elsőként hasonlította össze a két eljárást.
    
A tudósok azt is hozzátették, hogy ugyan sokkal jobbak lettek a túlélési esélyei azoknak, akik implantátumot kaptak, ám komolyabb mellékhatásoktól, többek közt vizelési problémáktól szenvedtek.
    
A kutatók 398 prosztatarákos beteget vizsgáltak. A daganat egyiküknél sem terjedt túl az érintett mirigyen és a szakemberek szerint esetükben nagy volt a kezelés kudarcának kockázata. Összehasonlították az alacsony dózisú, daganatközeli, belső sugárterápiát és a megszokottabb, nagy dózisú, külső sugárkezelést.
    
James Morris, a kanadai Vancouveri Rákkutató Központ professzora, a kutatás vezetője az eredményeket az Európai Radioterápiai és Onkológiai Társaság harmadik fórumán mutatta be Barcelonában.
    
A kutatók rámutattak, hogy a brachyterápia igen költséghatékony, azonban a megbízható, stabil eredmények érdekében hosszú képzési időre és tapasztalatszerzésre van szükség.
    
Az implantátummal kezelt betegek mintegy nyolc százaléka szenvedett súlyos vizelési problémáktól, míg a szokás módon kezelteknek csak két százaléka - számoltak be róla a kutatók, akik szerint további vizsgálatokra van szükség, melyek összehasonlítják az LDR-PB kezelést (bracyterápiát) a sugárterápia más formáival.


Forrás: mti.hu
2015 ÁPR 29 00:11:41/