Az alvási légzéskimaradás során a betegek légzése alvás közben kihagy, orvosi szakszóval ezt nevezik apnoénak. Kétféle, központi és obstruktív (elzáró) légzéskimaradás jelentkezhet, általában utóbbi fordul elő gyakrabban. Az obstruktív légzéskimaradás akkor lép fel, amikor a nyelvcsap mögötti izmok elernyednek, és hátracsúszik a nyelv. Ez részben vagy teljesen elzárhatja a légutakat, ezáltal a beteg csak kevés levegőhöz jut, vagy akár egyáltalán nem kap levegőt. Már korábban is megfigyelték, hogy az asztmabetegek gyakrabban szenvednek alvás közben jelentkező légzési nehézségekkel, mint az asztma által nem érintettek; azonban eddig nem sikerült felfedni, hogy az asztma és az obstruktív alvási légzéskimaradás között milyen ok-okozati viszony áll fenn.
A tanulmányhoz a wisconsini alvásközpont adatait értékelték ki a kutatók. A megfigyelésen részt vevő közalkalmazottak 1988 óta négyévente egy-egy éjszakát töltöttek az alváslaborban. A megfigyelés kezdetén azon 547 résztvevő közül, akik nem szenvedtek alvási légzéskimaradásban, 81 fő volt asztmás, 466 résztvevőt nem érintett az asztma. Idővel az asztmások 27 százalékánál jelentkezett alvási légzéskimaradás.
Ezzel szemben a nem-asztmások közül csak 17 százalék esetében alakult ki a megfigyelés évei során az alvási légzéskimaradás. Az eredmények alapján arra következtettek a kutatók, hogy az asztma hajlamossá tesz az obstruktív alvási légzéskimaradás kialakulására. Asztmások esetében minden 5 évben 7 százalékkal nő az alvási légzéskimaradás kialakulásának veszélye.
