Az elektronikus cigaretta kereskedelmének szigorúbb szabályozását a MOTESZ is támogatja
A Magyar Orvostársaságok Szövetsége (MOTESZ) szerint az elektronikus cigaretták egészségre veszélyes anyagokat tartalmazhatnak, reklámjaik sokszor több szempontból félrevezetők, ezért a szervezet támogatja a forgalmazásukra és használatukra vonatkozó szigorú szabályozás bevezetését.
A szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az elektronikus cigaretta egészségre gyakorolt hatásai és népegészségügyi kockázatai nem ismertek pontosan, ellentmondásosak az azzal kapcsolatos információk. Az abban lévő folyadék összetevőit, koncentrációját nem tüntetik fel, miközben hatósági vizsgálatok igazolták, hogy több rákkeltő, illetve fagyállóként ismert anyag is előfordul egyes elektronikus cigaretták folyadékjában - fűzték hozzá.
A szervezet szerint az az érv is megtévesztő, hogy mivel a folyadék ízesítőanyagait egyébként ételízesítőként használják, azok biztonságosak, hiszen az életízesítőket elfogyasztásra engedélyezték, nem pedig felhevítve belélegzésre.
Kitértek arra: az elektronikus cigarettát megtévesztően a dohányzásról való leszokást támogató eszközként hirdetik, ugyanakkor széles körben úgy népszerűsítik, mint amit bárhol, bármikor, bárkinek érdemes használnia. Statisztikai adatok szerint azonban sok dohányos leszokás helyett kettős vagy többszörös dohánytermék-használóvá válik.
Mindezek miatt a MOTESZ támogatja, hogy az elektronikus cigaretták kereskedelmére, forgalmazására és használatára vonatkozó szigorú szabályozást vezessenek be - írták az állásfoglalásban. Továbbá amíg nincs elegendő bizonyíték arra, hogy az elektronikus cigaretta hatékonyan segíti a leszokást a dohányzásról, a szövetség nem támogatja, hogy erre alkalmas eszközként tüntessék fel.


Forrás: MTI - Fotó: www.ecigclick.co.uk