Az utolsó pillanatos tanulás szinte mindig kudarcélmény
A legtöbb diák találkozott már azzal az élménnyel, hogy nem sokkal a vizsga előtt próbálja magába szívni a tudást, de hiába olvassa el a szöveget többször is, egyszerűen képtelen megjegyezni az információt, amire szükség volna.

Ennek oka egyszerű: a vizsga előtti utolsó pillanatban az agy óriási stressz alatt áll, és így a tények egyszerűen nem őrződnek meg a memóriában. Az igazán hatékony módszer a kutatás szerint a gyakorlás útján történő tanulás, amelynek köszönhetően hosszabb ideig emlékszünk a frissen elsajátított anyagra.

Kiderült, hogy nyomás alatt egy 120 diákból álló csoport 30 szóból és képből csupán 7-re emlékszik, míg ha nem állnak stresszhatás alatt, csupán tét nélkül gyakorolnak, 30-ból máris átlagosan 11 visszahívható.

„A legtöbb emberre jellemző, hogy stresszhatás alatt kevésbé képesek az emlékezetükre támaszkodni. A leghatékonyabb tanulási módszer ezzel szemben a gyakorló tesztek írása: ezeknek során olyan megbízható módon rögzül az információ, hogy komoly stressz esetén is viszonylag könnyen előhívhatóvá válik” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Ayanna Thomas, a massachusettsi Taft University pszichológia adjunktusa.

Mindez a szakember szerint azt mutatja, hogy nem elsősorban az a fontos, mennyi időt töltünk tanulással, hanem az is, hogy mi a módszer, amit használunk.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 DEC 02 09:00:00/