Beutazhatnak Ukrajnába a HIV-fertőzött külföldiek
A HIV-fertőzött külföldi állampolgárok, illetve állampolgárság nélküliek beutazását Ukrajnába, az ukrán egészségügyi minisztérium eltörölte azt a jogszabályt, amely tiltotta.  
A HIV-fertőzöttek belépési tilalmának eltörléséről még júniusban hoztak döntést a tárcánál, a rendelkezés július 10-én már életbe is lépett. Ez alapján a HIV-fertőzött külföldiek számára ismét szavatolja Ukrajna az akadálymentes belépést az ország területére, továbbá a hivatalos munkavállalás és letelepedés lehetőségét is különbségtétel nélkül. 
A közleményt ismertetető TSZN ukrán televízió honlapján emlékeztetett arra, hogy a HIV-fertőzött külföldiek belépését 2001-ben tiltották meg Ukrajnában Leonyid Kucsma elnöksége idején. Mostanra 140 állam szüntette meg az általa korábban életbe léptetett beutazási tilalmat a HIV-pozitív  külföldiekkel szemben. 
Jelenleg világszerte mintegy 35 millióan hordozzák az AIDS-betegséget okozó HIV-vírust, közülük 25 millióan Afrikában élnek. AZ AIDS 1987-ben történt felfedezése óta 78 millióan fertőződtek meg, a felük belehalt az immunhiányt okozó betegségbe. Az UNAIDS szakértőinek becslése alapján Ukrajnában jelenleg csaknem 270 ezer HIV-fertőzött él.


Forrás: mti - Fotó: jacinta lluch valero (Flickr.com)
2015 AUG 05 22:15:23/