Egészséges-e kerékpárral munkába járni?
Városban kerékpározni növeli annak esélyét, hogy autóbalesetben haljunk meg. Ugyanakkor növeli a fizikai aktivitást, ami véd bennünket a szív-és érrendszeri betegségektől. Azonban a belélegzett szennyező anyagok igazán nem egészségesek… tehát mit gondoljunk?  

Bebringázni a munkahelyre: veszély vagy előny?

Egy holland tanulmány utánanézett a munkahelyre való kerékpározás előnyeinek és veszélyeinek.

A kutatók azt a feltételezést vették alapul, hogy a járművezetők 12,5% kezdi el használni a kerékpárt munkába járásra, és kiszámították - figyelembe véve a már közzétett kutatások eredményeit - milyen hatással lenne ez a változás.

Az eredmény: a kerékpár a győztes. A figyelembe vett három fő tényezőre a kerékpár van pozitív hatással.

Kerékpárral érkezni a dolgozóba: milyen hatással van a levegőszennyezés?

Tény, hogy forgalmas utcákon kerékpározni a szennyezett levegő belégzésével jár, ennek az egészségre gyakorolt káros hatásait már nem kell bemutatni. Különösképpen a testmozgással, jelen esetben a kerékpározással nő a  belélegzett levegő mennyisége ezáltal több káros részecske is bekerül a szervezetbe.

Azonban nem szabad azt képzelni, hogy csak azért, mert mi a kocsiban vagyunk, nem lélegezzük be a szennyezőanyagokat. Ugyanis az autósoknak is megvan a maguk belélegzett részecske adagjuk, a kinti forgalomból és a saját autójukból.

A meccs állása: ha kerékpárral megyünk munkába, kismértékben emelkedik kitettségünk a szennyezőanyagoknak

Azonban, ha a lakosság egy jelentős része úgy dönt, hogy kerékpározni fog, az általános légszennyezettség csökken, ami nagyon jótékony hatással lenne az egész társadalomra.

Kerékpárral érkezni a dolgozóba: milyen hatással van a közúti balesetekre?

Jelenleg kilométerenként mintegy öt és félszer többen halnak meg kerékpárral, mint autóval. Így sokkal veszélyesebb a biciklizés, mint az autózás minden korosztály számára. Ugyanakkor a kutatók szerint, mivel az út a munkahelyre rövid a járművezetők 12,5%-nak szokásának megváltozásával a hatása nagyon korlátozott lenne.

A meccs állása: ha a kerékpárra átnyergelők többsége fiatal, a halálozás is csökkenhet, hiszen a fiatal vezetők több autóbalesetet okoznak.

Testedzés, avagy miért jobb kerékpárral menni a munkahelyre

A fizikai inaktivitás valós közegészségügyi probléma a fejlett társadalmakban.

A legtöbb ember számára elegendő lenne kerékpárral munkába járnia, ahhoz, hogy a heti testedzését letudja.

És itt van az, ahol a kerékpár óriási előnyre tesz szert az autóval szemben! Hiszen az inaktív emberek halálozási kockázata sokkal nagyobb, mint azoké, akik sportolnak..., ami lehetővé teszi a tudósok számára, hogy kijelentsék nagy általánosságban kilencszer olyan fontos sportolni, mint a kerékpár használatával járó veszélyek miatt az autóval bepöfögni a munkahelyre.

Tudod, mit kell tenned...


Forrás: www.e-sante.fr
2014 SZE 06 21:48:56/