Egyre több az érdeklődő a rezidensi helyek iránt
Az egészségügyi államtitkárság szerint annyira megnőtt az érdeklődés a rezidensi helyek iránt, hogy az idénre meghirdetett keretszámokat részben át kell csoportosítani.

Tájékoztatásuk szerint a beérkezett szándéknyilatkozatok alapján elmondható, hogy míg a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetem régióiban szabad helyek maradtak, addig a Semmelweis Egyetem régiójában - főként Budapesten - túljelentkezés tapasztalható. 

A Semmelweis Egyetemen az idén végzős 350 hallgató számához képest mindezidáig összesen 520-an jelezték, hogy bekapcsolódnának a képzésbe. A túljelentkezés kezelésére és a szakorvosi utánpótlás biztosítására, valamint annak érdekében, hogy lehetőség szerint valamennyi, a szakorvosképzésbe bekapcsolódni kívánó fiatal részt tudjon venni a képzésben, az emberi erőforrások minisztere az ez évre meghirdetett még szabad keretszámok egy részének átcsoportosítását tartotta szükségesnek, s ezért 30 százalékkal emelte a Semmelweis Egyetem régiójának keretszámait - közölték.

Az orvosképzést folytató egyetemek tájékoztatása szerint az idén várhatóan 835-en végeznek általános orvosi képzésben, és összesen 1167 hely áll rendelkezésre a szakorvosi programban, ezekből június végéig 297-et be is töltöttek.

A közleményben kitértek arra is, hogy július 1-jétől átalakult a szakorvosképzés rendszere, ennek értelmében a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét intézménnyel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, és illetményüket központi költségvetési forrásból fizetik ki. 

Az intézkedés sikerét mutatja, hogy a kormányrendelet hatályba lépése óta minden eddiginél többen jelentkeztek a szakorvosi képzési rendszerbe, a jelentkezések száma ugrásszerű emelkedést mutat - írták.

Rámutattak: az új rendszer rendkívül kedvező mind az egészségügyi szolgáltatók, mind pedig a rezidensek részére, hiszen a július elsején életbe lépett jogszabály az ösztöndíjrendszer folytatása mellett tartalmazza a fiatal szakorvosok támogatását is, így a korábban végzett, de a szakorvosképzést ezidáig meg nem kezdett fiatalok részére is vonzó alternatíva. 

Azok a szakorvosjelöltek, akik beléptek a kormányzat által 2011-ben indított és azóta is minden évben meghirdetett Rezidens Ösztöndíj Programba, a jogszabály alapján a garantált illetményen felül hiányszakmától függően további nettó 100 vagy 200 ezer forint ösztöndíjban részesülhetnek. Annak érdekében, hogy a programból kilépő fiatal szakorvosok jövedelme ne csökkenjen, az érintettek a júliusban életbe lépő jogszabály szerint bruttó 151 ezer forint támogatásban részesülhetnek, ha vállalják, hogy továbbra is itthon gyógyítanak.


Forrás: www,mti.hu - fotó: COM SALUD (flickr.com)
2015 SZE 12 00:03:29/