Budakeszi, 2018. október 2., kedd (MTI) - A budakeszi szakrendelő 71,3 millió forintot kap fejlesztésre az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében - közölte a település polgármestere kedden az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

  Csutoráné Győri Ottilia (Fidesz-KDNP) elmondta, a fejlesztési forrásból az önkormányzat működtetésében lévő szakrendelőben orvostechnikai és informatikai beruházások valósulnak meg.
    A nőgyógyászati szakrendelés 24 millió, a szemészeti 12,4 millió, a fül-orr-gégészet 6,7 millió, a bőrgyógyászat kétmillió, valamint a fizikoterápia és a gyógytorna szakrendelés 4,8 millió forint értékben kap új orvostechnikai eszközöket - ismertette.
    Ezeken felül informatikai fejlesztések is megvalósulnak 21 millió forintért, de a bútorzat hiányzó elemeire is költhetnek 6,7 millió forintot - emelte ki a polgármester. Fontosnak nevezte, hogy a budakeszi szakrendelő - amely a környező településekről is fogad betegeket - minden tekintetben felzárkózzon a korszerű egészségügyi ellátáshoz.
    Ennek jegyében újította fel az önkormányzat saját forrásból a korábban minden tekintetben elavult egészségházat; megújultak a belső terek, tíz új szakrendelő-helyiséget nyitottak, akadálymentesítették az épületet és környékét, valamint parkolóhelyeket alakítottak ki. Ezenkívül kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelték az épületet és napelemrendszert alakítottak ki.
    Kőszegi Gábor intézményvezető arról beszélt, hogy az alapszakmákon kívül a közeljövőben a szakrendelőben elérhető lesz fizikoterápia és gyógytorna is, ezen ellátások finanszírozási befogadása folyamatban van a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél.
    A budakeszi szakrendelő ellátási területe Budakeszi és a Budakörnyéki Önkormányzati Társuláshoz tartozó települések közül Budajenő, Herceghalom, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök és Zsámbék lakosságát foglalja magában, 45 ezer emberrel.
    Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészséges Budapest Programért felelős miniszteri biztosa közölte, a kormány 32 szakrendelő esetében több mint 58 milliárd forint fejlesztési forrásról döntött.
    Mint mondta, a budakeszi szakrendelő megújítása és fejlesztése jó döntésnek bizonyult, hiszen eddig a környéken élőknek a Szent János Kórház nyújtotta az alapszakmás ellátásokat, ahová az eljutás többször nehézkesnek bizonyult.
    A kormány 2017-ben döntött arról, hogy 700 milliárd forint költségvetési forrást biztosít Pest megye és a főváros egészségügyi fejlesztéseire, az ellátások megújítására. Ennek keretében a három centrumkórház és 25 társkórház fejlesztésén túl 32 szakrendelő megújításáról is döntés született. A jövő évi költségvetésben 41,9 milliárd forintot biztosít a kormány az EBP-re.

MTI

2018 OKT 06 06:51:00/