A zajjal összefüggő hallásvesztés gyakorisága növekszik. Sőt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 2030-ra egymilliárd ember lesz kitéve a zajtól származó halláskárosodás veszélyének. A Pasteur Intézet, az INSERM, a College de France és a Pierre és Marie Curie Egyetem, valamint az Auvergne-i Egyetem kutatói, ezért megvizsgálták az ilyen típusú süketséghez kapcsolódó mechanizmusokat. És kiderült, hogy a génkárosodás lehet az oka a halláskárosodásnak.
2006-ban Christine Petit (Pasteur Intézet) kutatócsoportja azonosított egy új gént, amely a korai idegi eredetű hallásvesztésért felelős. A gén által kódolt fehérjét "pejvakine"-nek nevezték el ("visszhang" perzsául). Audiológiai vizsgálatokat végeztek, olyan embereken, akiknek ez a génje mutálódott, rávilágítva ily módon a halláscsökkenés sokszínűségére.
A gén roncsolódása a kismértékű halláscsökkenéstől akár teljes siketséget is okozhat
A kutatók olyan egereket vizsgált, amelyek pejvakine génjét inaktiválták. Megfigyelésük során enyhe vagy súlyos halláskárosodás alakult ki. Ezután megvizsgálták a fiziológiai okait ennek a jelenségnek, és megállapították, hogy pejvakine híján, az egerek hallási érzékelő sejtjei romlani kezdenek, amikor hangoknak tették ki őket, még ha ártalmatlanoknak is, és ha ezt a hanghatást meghosszabbították, a sejtek elhaltak. Pontosabban, azonosították az érzékelő sejtekben, a kis elemet, amely érzékeny a zajra (peroxisome).
A hallókészülékek hatástalanok ilyen típusú halláscsökkenés esetén
„Más szavakkal, rájöttünk arra, hogy génkárosodás okozhat halláskárosodást, amelyet akár kis hangok is kiválthatnak", magyarázza Christine Petit. „Eredményeink azt mutatják, hogy az emberek, akik zajjal kapcsolatos hallásvesztésben szenvednek, a hallókészülékek nem csak hatástalanok, hanem egyenesen károsak."
A kutatók most azt kutatják, hogyan lehet kijavítani a pejvakine hatását, beleértve a génterápiát megőrizve a pejvakine nélküli egerek hallását, akkor is, ha túl sok zajnak teszik ki őket.
