Hawaii legnagyobb szigetén szükségállapotot hirdettek a dengue-láz miatt
A Hawaii szigetek legnagyobb szigetének polgármestere szükségállapotot hirdetett, hogy az október vége óta terjedő dengue-láz megfékezzék.   
A nyolc szigetből álló szigetcsoport legnagyobb szigetén - amelyet neveznek egyszerűen "nagy szigetnek" is - az elmúlt három és fél hónapban kétszázötven megbetegedést regisztráltak. A dengue-lázt, vagy más néven csonttörő lázt okozó vírust - a zikalázhoz hasonlóan - fertőzött szúnyogok terjesztik, s kezelés nélkül a megbetegedettek akár tíz százaléka is életét vesztheti. Maga a betegség influenzaszerű tüneteket okoz, magas lázzal, végtagfájdalmakkal jár, súlyos esetben pedig vérzéseket okozva vezet halálhoz.       Bill Kenoi polgármester  és a hawaii egészségügyi hatóságok szerint az 1940-es évek óta ez a mostani a legnagyobb dengue-járvány Hawaii államban. 
Hawaii szövetségi állam kormányzója, David Ige, közleményben tudatta, hogy egyetért a nagy sziget polgármesterének döntésével, ám nem tartja elengedhetetlennek az egészségügyi szükségállapot bevezetését az egész állam területén. Erre akkor kerülhet sor  - olvasható a kormányzói állásfoglalásban - ,  ha a fertőzés átterjed a többi szigetre is, vagy ha megjelenik a zikaláz is. Eddig egyetlen zikalázas beteget diagnosztizáltak a szigetcsoporton, a múlt hónapban Oahu szigetén.


Forrás: MTI - Fotó: dronepicr (Flickr.com)
2016 FEB 09 23:10:48/