A kisgyermek ezer stratégiával ingatja meg szüleik következetességét, és hogy kidolgozza stratégiáit, az intelligenciáját használja. Valójában csak azt mutatja, amitől mi szülők rettegünk, hogy látni fogunk, csak azt mondja, amitől rettegünk, hogy hallani fogunk. Ezért a nehézség. Mégis veszélyes lenne beadni a derekunkat. Ezáltal lehetővé tennénk a gyermeknek, hogy megkerülje a szabályokat, egy olyan ajándékot adnánk neki, amiért egész életében fizetnie kellene. Hagyni, hogy az intelligenciáját arra használja, hogy szabályokat hágjon át, ez nem más, mint vállalni a kockázatot, hogy felfedezi a szabályok áthágásának és a manipuláció örömét. Rossz ötlet a jövőre nézve! Mire támaszkodjunk, hogy kitartsunk? Néhány példa.
Azt mondja, nem érti, amit mondok
Nagyszerű! Meg kell próbálnunk ezt a technikát a következő alkalommal, amikor a főnökünk kellemetlen feladatot ad nekünk. Sosem tudhatjuk, lehet, hogy működik! Félre a tréfát: észrevette, hogy a gyermek értetlensége meglehetősen szelektív? Tökéletesen megérti, amit mondunk neki, ha felajánljuk neki, hogy kimegyünk a játszótérre vagy elmehet egy barátja születésnapi zsúrjára. És ha megkérjük (vagy megtiltjuk neki), hogy tegyen valamit, ő nem ért semmit. Furcsa, nem? Megpróbálja elhitetni velünk, hogy rossz szülők vagyunk, nem tudunk kommunikálni a gyermekünkkel, nem tudjuk megértetni vele még a legalapvetőbb dolgokat sem. Miért vagyunk készek elhinni? Nem beszéltünk kínaiul és, tudjuk, hogy a gyerek nem hülye. Nincs semmi oka, hogy ne értse. Miért ne menne gondolkodni a szobájába? Persze, azzal a küldetéssel, hogy csak akkor jöhet ki, amikor visszanyerte szellemi képességeit...
Azt mondja, rosszul bánunk vele
Maga sem hiszi el (mert a gyerekek mindig tudják tudat alatt, hogy amit tőlük elvárunk, jogos-e vagy sem). De ő megpróbál bűntudatot kelteni bennünk, mert valószínűleg úgy érzi (vagy képzeli), hogy rettegünk, hogy erőszakosak legyünk (miért?). Jó lenne, hogy emlékeztetnénk őt, hogy nem kérünk tőle mást, mint amit minden szülő (legalábbis a felelősök) kér a gyermekétől. Ha mi bántalmazó szülők lennénk akkor, minden szülő is az lenne, és akkor mindenki már egy jó ideje börtönben csücsülne. Nem igaz? Úgyhogy szót kell fogadnia!
Azt akarja, hogy mindig övé legyen az utolsó szó
Elmondani a véleményünket az egy dolog. És egy jó dolog, ha a gyerek a helyén marad. Pedig az a gyermek, aki megköveteli magának az utolsó szót egy vita során egy felnőtt-tel szemben átlépi a határt és már nincs a helyén. És úgy éli meg a helyzetet, hogy ő "nyert", és olyan erősnek, ha nem erősebbnek látja magát, mint egy felnőtt, és helyettük tud "dirigálni". Hagyni, hogy a gyereké legyen az utolsó szó, annyit tesz, hogy felnőttnek képzeli magát, és ezáltal érvényesítheti képzeletbeli mindenhatóságát. A képzelt mindenhatóság, amely szemben áll a valós hatalommal, amely önmagában messze nem mágikus, amelyre kemény munka és erőfeszítések árán lehet szert tenni (pl. iskola). Ezért a gyermeket helyre kell tenni. Vagy nagyon mérgesen. Vagy a humor segítségével, hogy megmutassuk neki a különbséget az álom és a valóság között: „Igazad van, ahogy mondod. És különben is, én egy elefánt vagyok, és a testvéred, egy krokodil, ha nem vetted volna észre?”
Sírva fetreng a földön
A határt, még a legjelentéktelenebbet is, a kisgyermek kezdetben mindig úgy éli meg, mint az abszolút hatalma elleni sérelmet. Ezért nagy haragot érez, amit gyakran egyfajta megaláztatás is növel, mert úgy véli, hogy a felnőttek kihasználják a gyengeségét, hogy kényszerítsék őt. Tehát ismét meg kell magyarázni a szabályt, és a kötelezettséget, amit minden nagy embernek (még a szülőknek is) be kell tartaniuk ugyanúgy mint neki. És mondjuk meg neki, hogy tudjuk, hogy ezt nehéz elfogadni, de az érzelmi kirohanásai ne tartsanak sokáig. Ha nem múlnak el, akkor a gyerek úgy érzi, a szülei megtörhetnek. Mert, valamilyen oknál fogva kételkedik tekintélyünk létjogosultságában. Ekkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért is van ez.
Sírva fakad, hogy ő már nem is szeret bennünket
Megnyugodhat, nem áll fenn a veszély! Ha az ember tudná nem szeretni a szüleit, már tudnánk róla... Itt zsarolásról van szó és a fiatal zsaroló csak azért használja ezt az érvet, mert úgy érzi, hogy ezzel lehet sikeres (miért? Tényleg úgy gondoljuk, hogy nem szerethetnek minket?). Különben is, itt az ideje, hogy emlékeztessük őt, hogy egy felelős szülőnek nem azaz elsődleges célja, hogy a gyermeke szeresse őt hanem, hogy segítse a növekedésben. Attól hogy gyermekünk szeret, vagy utál bennünket, meg kell őriznünk követelményeinket. Ez a mi kötelességünk szülőként.
Jutalmat akar, hogy engedelmeskedjen
Ez az elképzelés nem nevelés, hanem az idomítás ("répa és bot"), és csak megzavarja a gyermeket a megértésben. Miért engedelmeskedünk egy szabálynak? Mert értelme és célja van, és hogy mindannyian tudjuk mindezt, és megértettük az lényegét és a célját. Egy példa? Ön vagy én, megállunk a piros lámpánál, akkor is, ha sietünk, mert tudjuk, hogy így elkerüljük a veszélyes ütközéseket. Mi történne, ha úgy döntenénk, hogy csak akkor állnánk meg, ha a rendőr ott állna és adna egy fagyit vagy egy üveg pezsgőt? Soha ne felejtsük el: ez nem a mának neveljük a gyermeket, hanem hogy egy nap a szülei nélkül, boldogan tudjon élni a társadalomban.
