Iskolatej Program: kifizettek 263,4 millió forint támogatást
Az Iskolatej Program keretében 263,4 millió forint támogatást fizetett ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a napokban a 2013/2014-es tanévre vonatkozó támogatás részeként

A szállítók és a fenntartók a 2014. január-februárban  kiosztott tejtermékekre vonatkozóan a kérelmeket 2014. május 31-ig nyújthatták be. 
    Jelenleg még folyamatban van az utolsó szállítási időszak a 2013/2014-es tanévre vonatkozóan: a 2014. március-áprilisi időszakban kiosztott termékekre vonatkozó támogatási kérelmeket még 2014. július végéig be lehet adni. A kérelmeket ugyanis a szállítási időszak végét követő harmadik hónap végéig van lehetőség benyújtani az MVH-hoz.
    A korábban kiadott VM-rendelet alapján az óvoda-, és iskolatej program keretében kedvezményezettenként és tanítási naponként átlagosan legfeljebb 0,25 liter tej egyenértékkel megegyező mennyiség erejéig - a rendeletben meghatározott tejtermékek után - támogatás igényelhető.
    A támogatást a programban részt vevő intézményekben óvodások és általános iskolai tanulók ellátása esetén uniós forrásból és a magyar központi költségvetésből, a középfokú iskolai tanulók ellátása esetén pedig uniós forrásból finanszírozzák.

Forrás: MTI

2014 JÚN 25 08:50:49/