Ismét jön a Mozgás Éjszakája!
Ráadásul idén már 16 sportágat lehet majd kipróbálni az egészséges életmód jegyében június 27-én! 
"A tested megér egy estet!" mottójú szabadidős sportesemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a világon először Budapesten rendezték meg a Mozgás Éjszakáját. A tavalyi debütálás olyan sikeres volt, hogy a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) Egészségkommunikációs Központjának rendezésében idén még nagyobb területen, még több sportágat lehet majd kipróbálni.
    
Török Krisztina, a NEFI megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy tavaly húszezren vettek részt az eseményen, és bíznak benne, hogy idén még nagyobb tömeget tudnak megmozgatni. 
    
"Minden korosztály képviselői és nem csak az épek számára biztosítunk mozgási lehetőséget" - mondta Török Krisztina.
    
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy tavaly, amikor részt vett a Mozgás Éjszakáján, meglepődött a nagy tömeg láttán. Örömét fejezte ki, hogy egy felmérés szerint 5-ről 15 százalékra növekedett a sportoló felnőttek száma - amit óriási eredménynek nevezett -, és nőtt az igazolt sportolók száma is.
    
"Az ilyen akciók segítenek a nagy közös cél elérésében, hogy a magyar sportoló és sportszerű nemzetté váljon. Hiszen nemcsak a testünkre, a szellemiségünkre is hat a sport, jellemformáló ereje van" - mondta.
    
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a nyári hőségben tartott sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az esti, éjszakai sportolás már csak azért is jó, mert nem kell a tűző nappal is megküzdeni. 
    
Baráth Péter, a főtámogató Vodafone márkaigazgatója többek között arra emlékeztetett, hogy egyre többen használják okostelefonjukat különböző értékek mérésére, így például arra, hogy hány kilométert futottak, és ezalatt mennyi kalóriát égettek el.
    
A sajtótájékoztató végén az egyik új sportágról, a nyári curlingről tartott bemutatót Palancsa Dorottya kétszeres vegyespáros-világbajnok, a női curling-válogatott csapatkapitánya.
    
A Mozgás Éjszakájának programjában futás, kerékpározás, salsa, zumba, sárkányhajó, kajak-kenu, nordic walking, asztalitenisz, tollaslabda, fitnesz, jóga, korfball, továbbá újként önvédelmi sport, ugrókötelezés, lábtoll-labda és nyári curling szerepel.


Forrás: mti.hu