Jó környéken másfél órával többet mozgunk hetente
Egy friss nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy a nyüzsgő környékeken élő emberek legalább 90 perccel többet mozognak hetente, mint más városlakók.

A vizsgálatba több mint 6 800 tizennyolc és hatvanhat év közötti felnőttet vontak be összesen 10 ország 14 városából. A résztvevők átlagosan 37 perc közepes-intenzív testmozgást, például gyors sétát vagy intenzívebb tevékenységet végeztek. A tanulmányban részt vevő nagyvárosok közül Baltimore-ban volt a legalacsonyabb a testmozgás átlagos aránya (körülbelül napi 29 perc), az új-zélandi Wellingtonban pedig a legmagasabb (valamivel több mint napi 50 perc).


A testmozgásnak kedvező környékeken élők azonban akár másfél órával többet is mozogtak hetente – derült ki a The Lancetszakfolyóirat április 1-jei számából. Ezeken a környékeken magas a népsűrűség, sok kereszteződés és tömegközlekedési csomópont található, a parkok pedig gyalog is elérhető távolságon belül fekszenek.


„A nagy népsűrűségű környékeken általában több összekapcsolódó utca található, valamint számos bolt és szolgáltatás, ami azt jelenti, hogy a lakók nagyobb valószínűséggel mennek gyalog a helyi üzletekbe. Érdekes módon a legközelebbi tömegközlekedési megálló távolsága nem állt összefüggésben a testmozgás magasabb szintjével, ezzel szemben a közeli tömegközlekedési megállók száma igen” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, James Sallis, a Kalifornia Egyetem San Diegó-i fakultásának munkatársa. „Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a több választási lehetőségnek köszönhetően az emberek nagyobb valószínűséggel gyalogolnak el messzebb egy olyan tömegközlekedési megállóhoz, amely jobban megfelel az igényeiknek. A helyi parkok száma is fontosnak bizonyult, mivel a parkok nem csak sportolásra alkalmasak, hanem kellemes környezetet biztosítanak a sétálásra is.”


A kutatók elmondták, hogy a testmozgás hiánya évente több mint 5 millió ember halálával hozható összefüggésben világszerte. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy egészségesebb várostervezéssel kezelni lehetne a mozgáshiány problémáját.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 MÁJ 02 09:09:41/