Korszerűsítették a szombathelyi renregionális onkológiai centrumot
Több mint 1,3 milliárd forintos beruházással, uniós pályázati források felhasználásával korszerűsítették a szombathelyi Markusovszky Kórházban a regionális onkológiai centrumot, a fejlesztés utolsó szakaszában egy világszínvonalú sugárterápiás eszközt helyeztek üzembe, amelyet hivatalosan pénteken adtak át.
Az új, tíztonnás készülék egy Varian típusú lineáris gyorsító, amely daganatos betegek sugárkezelésére szolgál, 0,5 milliméter alatti pontossággal képes a daganatokat célba venni, besugárzási kapacitása pedig a korábban alkalmazott műszerekéhez képest tízszeres.
Nagy Lajos, a kórház főigazgatója az átadási ünnepségen kiemelte: az onkológiai centrum több lépcsőben lezajlott fejlesztése a daganatos betegek személyre szabott, éppen ezért várakozásaik szerint a korábbinál sokkal hatékonyabb kezelését teszi lehetővé.
Elmondta: a projekt 2013-ban indult, fejlesztették az onkológiai ellátást segítő molekuláris patológiai részleget, több mint 42 millió forintból szereztek be olyan automata berendezéseket, amelyek a szövettani vizsgálatokat végzik és elemzik.
Hozzátette, hogy ezek után kezdődött meg a 150 millió forintba kerülő építkezés, amelynek során az épület mínusz második szintjén lévő "betonbunkerben" a lineáris gyorsító méretei miatt falakat és födémet kellett bontani, mégpedig úgy, hogy közben a betegellátás is folyamatosan zajlott.
Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: 2011 óta több mint 14 milliárd forintot fordítottak a szombathelyi Markusovszky Kórház fejlesztésére, de ugyanilyen fontosak azok a beruházások is, amelyek az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését szolgálják.
Hozzátette, ilyen például a szombathelyi Csónakázótó és annak környékének fejlesztése, vagy a városi fedett uszoda hamarosan induló korszerűsítése, de ide tartozik a Haladás sportkomplexumának megépítése is, amely nemcsak a labdarúgást, hanem valamennyi szakosztály és a tömegsport érdekeit, a fiatalok egészséges életmódra, sportra nevelését is szolgálja majd.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere, aki civilben maga is orvos, szintén a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint arra: a korszerű technika, technológia alkalmazása mellett a kórház dolgozóinak hozzáértő és áldozatos munkája is hozzájárul ahhoz, hogy ma már a legsúlyosabb betegségekből is van esély meggyógyulni.
Majthényi László (Fidesz), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke az átadón arról szólt, hogy az elmúlt öt évben 15 százalékkal nőtt a régióban a daganatos megbetegedések száma, éppen ezért nagy szükség van a korszerű gyógyszerekre és a modern eszközökre.


Forrás: MTI - Fotó: UCI Institute for Innovation (Flickr.com)
2015 SZE 26 00:09:19/