Középpontban a betegjogok!
A Pécsi Tudományegyetem hallgatói a következő félévtől több betegjogokkal foglalkozó tantárgyat is hallgathatnak majd, köszönhetően az egyetem és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) közti megállapodásnak. 
A betegjogok elmélete és gyakorlata, valamint a betegek, ellátottak és gyermekek jogai elnevezésű tantárgyakat kilencvenen választhatják majd az egyetem állam- és jogtudományi, általános orvostudományi, továbbá egészségtudományi karán. 
    
Bódis József, a PTE rektora a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón az egészségügyi ellátásban a betegjogi szempontok erősödésével, Novák Krisztina, az OBDK főigazgatója pedig a betegjogokkal kapcsolatos ismeretek fontosságával indokolta az új tárgyak indításának szükségességét.
    
Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a kurzusok megszervezésében a PTE oktatói mellett az OBDK jogvédelmi  szakemberei is aktívan közreműködnek majd, s az egyetem, valamint a központ a képzések mellett szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések és egyéb rendezvények megtartásával is segíteni kívánja a szakmai-tudományos közélet élénkítését, a szélesebb körű tájékoztatást a jogvédelem területén.


Van véleménye?

Mondja el nekünk!
Forrás: mti.hu
2014 DEC 04 04:13:59/