Az egyetem közleménye szerint tavaly csaknem hétezren vettek részt a
programokon, a szervezők ebben az évben is hasonló létszámra számítanak.
A DE karai látványos programokkal készülnek a Kutatók éjszakájára: az olasz
tanszék például Umberto Eco A rózsa neve című regénye nyomán szabadulójátékra
invitál, amelyen 3-4 fős csapatok indulhatnak nyomozásra a középkor világában.
Bárki készíthet DNS-nyakláncot vagy részt vehet gerincegérrel történő
állapotfelmérésen, bepillanthat Sir Christopher Lee és a filmes rosszfiúk
lélektanába, de azt is megtudhatják, hogyan vizsgálják a rovarok személyiségét.
Az egyetem főépületében tudományos történelmi túrára indulhatnak az érdeklődők,
3D-s portrét lehet készíteni a Kassai úti campuson, tésztahídépítéssel lehet
próbálkozni a műszaki karon, "Legyél te is kis gyógyszerész" mottóval
pedig kimondottan a gyerekeket várja a gyógyszerésztudományi kar a kémiai
épületbe.
Hajdúböszörményben a gyermeknevelési és felnőttképzési karon minden a játékról
és a meséről szól majd, Nyíregyházán, az egészségügyi karon pedig többek között
lélekbelátási bemutatóval és képzéssel készülnek, illetve várandósmellénnyel és
babaszimulátorokkal hozzák közelebb a fiatalokhoz a szülői élményt.
Az egyetem közleménye szerint idén először az Agora élményközpont is
csatlakozik a programokhoz: az intézmény interaktív terében a város
legtehetségesebb középiskolásai mutatják be standjaikon fejlesztéseiket,
találmányaikat, egyedi kísérleteiket. Emellett előadásokra és éjszakai
távcsöves csillagnézésre is várják az érdeklődőket.
A látogatókat több mint 80, smaragdzöld színű pólóba öltözött önkéntes segíti
az eligazodásban, a helyszínek között pedig kisvonat jár majd Debrecenben a
Kutatók éjszakáján.
Forrás: www.mti.hu - fotó: Olaf Westerheide (flickr.com)