
Az AAA Foundation for Traffic Safety felmérése szerint a gépkocsivezetők 11-szer nagyobb eséllyel karamboloznak, ha 4 óránál kevesebbet aludtak egy 24 órás időintervallumon belül.
„Minden jel arra mutat, hogy ha a felnőttek számára ajánlott napi 7 óránál kevesebbet alszunk, majd autóba ülünk, annak sajnos halálos következményei is lehetnek” – fogalmaz Dr. David Yang, a szervezet vezetője.
Ezekben az esetekben a szakember szerint a koncentrációs képesség jelentősen romlik, a reakcióidő rosszabb lesz, és kihívást jelent az ésszerű döntések meghozatala.
Hiába van azonban tisztában a kockázatokkal a legtöbb sofőr, 3-ból 1 gépkocsivezető ült már volán mögé kialvatlanul, és 25-ből 1 közülük el is aludt már vezetés közben az elmúlt egy hónapban.
Az Egyesült Államokban évente 72 ezer autóbaleset írható az álmos sofőr számlájára, ami 44 ezer sebesülést és 800 halálesetet jelent. Hazánkban 2015-ben összesen 16331 közúti baleset történt, ebből 585 halálos kimenetelű, a becslések szerint az összes baleset 1-2%-nak oka az elalvás.