Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az évente 300 ezer beteget ellátó hatvani kórházban csaknem ötven éve nem volt hasonló léptékű felújítás. Az utóbbi öt év fejlesztéseinek köszönhetően egyebek mellett felújították a kórház régi épületét, és egy új épülettömböt is kialakítottak. Egymilliárd forint értékben új műszereket, berendezéseket kapott az intézmény, valamint energetikai fejlesztésekre is sor került.
Az államtitkár szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban csaknem ötszázmilliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés valósult meg az országban. Ez azt jelenti, hogy több mint háromévnyi teljes bankadót vagy négyhónapnyi személyi jövedelemadót fordított a kormány - elsősorban vidéki - kórházak felújítására.
Rétvári Bence azt is mondta, hogy az 1890-es évek óta nem fordítottak ekkora összegeket egészségügyi fejlesztésekre Magyarországon. A kórházberuházásokon túl jelentős összegeket költöttek más mellett a háziorvosi alapellátás,, valamint a járóbeteg-szakellátás infrastrukturális fejlesztésére, huszonkét új mentőállomás épült, hatvanat pedig korszerűsítettek, és beszereztek kétszáz új mentőt. Egyre többet tudnak fordítani az egészségügyben dolgozók bérére is - tette hozzá.
Stankovics Éva, a kórház főigazgatója azt mondta, hogy a hatvani Albert Schweitzer Kórház az egyik legmodernebb térségi kórházzá vált, átadásával jelentősen javul a térség betegellátása.
Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az elmúlt húsz év legjelentősebb eszköz- és berendezésfejlesztése zajlik az egészségügyben. Csaknem ötvenmilliárd forintos, részben uniós, részben állami forrásból biztosított keret lehetővé teszi több mint nyolcvan kórház, egészségügyi ellátó szervezet számára a régi eszközök, például a CT-, MR- és röntgenberendezések cseréjét.
Szabó Zsolt kitért arra is, hogy az elmúlt egy évben - ugyancsak mintegy ötvenmilliárd forint értékben - végrehajtott energetikai fejlesztések jelentős mértékben csökkentik a kórházak rezsikiadásait. Az a cél, hogy az uniós forrásokra építve 2020-ra minden kórházban elérhetők legyenek a modern egészségügyi szolgáltatások - mondta.
Deczky Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Észak-Közép Magyarországi Térségi Igazgatóság igazgatója felidézte: a hatvani kórház az 1961-es megalapítása óta nem tett ekkora lépést előre. Komplex, a gyógyítás és az energiaellátás hatékonyságát javító fejlesztés zárult le - tette hozzá.
Stankovics Éva elmondta: a beruházás egyik, 2,7 milliárd forintos projektjében megépült a központi műtőblokk, a központi sterilizáló, megújult egyebek mellett a szülészeti és az intenzív osztály, a radiológia, létrejött a sürgősségi betegellátó osztály, valamint egymilliárd forint értékben új eszközöket és berendezéseket is beszereztek. A másik, mintegy hatszázmillió forintos projekt keretében megújult a kórház homlokzata és lecseréltek hozzávetőleg kilencszáz nyílászárót is. A harmadik, több mint százmillió forintos projekt révén napelemeket szereltek az intézmény tetejére, amitől harminc-negyven százalékos energiamegtakarítást remélnek.
Terveik között szerepel további orvosi berendezések beszerzése, a szakrendelő és a nővérszálló felújítása, valamint a mentőállomásnak a kórház területére költöztetése is - ismertette a főigazgató.
Forrás: MTI - Fotó: Komka Péter (MTI)