Most hétvégén logopédia európai napja!
A hétvégén tartják a logopédia európai napját, amelynek keretében az érdeklődők országszerte felvilágosító előadásokat hallgathatnak, érzékenyítő programokon, tudományos konferenciákon vehetnek részt, beszéd- és nyelvi játékokat tanulhatnak és intézményeket látogathatnak. 
A Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület (MLSZSZ) közlése szerint az egyesület ernyője alatt szervezett programoknak az a céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a szakmában felhalmozott tudás, tapasztalat össztársadalmi hasznosságára.
Mivel a logopédia európai napja, március 6-a az idén vasárnapra esik, a szakma által felkínált "Nyitott kapuk" program keretén belül a rendezvények ezen a hétvégén és a jövő héten is zajlanak. 
A részt vevő intézmények listájáról, a részletes programokról a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület honlapján (www.mlszsz.hu) található további információ. 
Március 6-át az Európai Unió logopédusai 2004 óta ünneplik a logopédusokat tömörítő párizsi székhelyű egyesület (CPLOL) felhívásának szellemében. Magyarországon 2012-től tartanak ezen a napon rendezvényeket, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére és azoknak az egészségre, az életminőségre gyakorolt hatásaira.


Forrás: MTI - Fotó: Melissa Wiese (Flickr.com)
2016 MÁR 04 12:02:02/