Nagyon sokan dohányoznak Magyarországon
Európai viszonylatban nagyon sokan dohányoznak Magyarországon, pedig ennek jelentős egészségügyi következményei vannak. 
Becker Dávid erről a Ne gyújts rá! nap alkalmából beszélt.
A főorvos elmondta, hogy három másodpercenként meghal valaki a világon a dohányzás következményeként. Magyarországon a cigarettázás elterjedtebb, mint Európa egészében, aminek oka az, hogy más országokkal ellentétben itt 30 éves kor után nem kezd meredeken csökkenni a dohányzók aránya.
Becker Dávid kiemelte, hogy Magyarországon a 20 és 30 év közötti nők majdnem ötven százaléka dohányzik, ami "megdöbbentően magas" szám. Hozzátette: már az általános iskolák felső tagozatában, a 12-14 évesek körében is tíz százalék cigarettázik.
A főorvos megjegyezte, hogy a dohányzás több betegséggel is összefüggésbe hozható. Legszorosabban a tüdőrákkal, ahol a halálesetek több mint kilencven százalékáért a cigaretta a felelős. A dohányosok számára a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata szintén nagy.
Becker Dávid véleménye szerint a cigaretta letétele már néhány óra alatt javít az egészségi állapoton, néhány nap után pedig már határozottan érezhető. Elismerte, hogy a leszokás nehéz, ezért úgy fogalmazott, hogy azt az élet nyugodtabb időszakában, az átlagosnál jobb körülmények között célszerű megkísérelni, például akkor, amikor szabadságon vagyunk.
A főorvos elmondta: van tudományos alapja annak a vélekedésnek, miszerint leszokás után az ember többet eszik, és elhízhat, ugyanakkor hozzátette, hogy egyidejűleg megjavul a fizikai teherbíró képessége, ezért elkezdhet sportolni, ami segít megszabadulni a súlyfeleslegtől. Napi húsz-harminc perc egyenletes, rendszeres testmozgást ajánlott, ami javítja a közérzetet.
A Magyar Kardiológusok Társasága azt szeretné elérni, hogy a Ne gyújts rá! kampány ne csak egy napig, hanem egész életen át tartson - hangzott el a tudósításban.


Forrás: MTI - Fotó: Andrew Magill (Flickr.com)
2015 NOV 19 14:58:26/