A Nature című szaklapban publikált anyag szerint a zenei ízlés nevelés kérdése, nincsenek biológiai okok a preferenciák mögött. A nyugati zenében a kellemes hangkombinációkat „konszonánsnak”, a kellemetleneket „disszonánsnak” nevezik. A nyugati kultúrában a C és a G hang kombinálása kellemesebbnek számít, mint az F és a B együtthangzása. Az utóbbit egy időben „ördögi zenének” is hívták, és az egyház egyenesen betiltotta alkalmazását.
A konszonáns és disszonáns hangok kontrasztja a nyugati zene kulcsa az ókori görögök óta. A nagy zeneszerzők – például Beethoven – munkái a kettő közötti feszültségből fakadnak. A szakemberek arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon a a konszonáns és disszonáns hangok érzékelése mitől függ. A bostoni Massachusetts Institute of Technology munkatársa, Josh McDermott felfedezte, hogy minden szocializáció kérdése, mivel azokat a hangzásokat tartjuk kellemesnek, amelyek ismerősnek tűnnek.
A kutatás során egy nagyjából 12 ezer főből álló amazonasi népcsoportot vizsgáltak. Az emberek egy olyan területen éltek, amely a nyugati kultúrától teljesen el van vágva. Több mint 100 ember vett részt a kutatásban. Az itteni zene énekből és hangszerekből áll, nincsenek harmóniák, és egyszerre általában csak egy ember játszik. Nem csak ezt a csoportot, de egy bolíviai spanyol ajkú közösséget is megfigyeltek a szakemberek.
Kiderült, hogy a különféle kultúrák képviselői más és más hangzásokat tartanak kellemesnek, ezt azonban az befolyásolja, hogy miben nőttek fel: mi az, ami ismerősnek, megszokottnak számít számukra.
