Nem csökken a velőcső-rendellenességek száma
Spina bifida (nyitott gerinc) és az anancephalia a velőcső-rendellenességek két leggyakoribb formája az újszülötteknél. Terhesség korai szakaszában és már előtte ajánlott a folsav (B9-vitamini) szedése, hogy csökkentse ennek kialakulásának kockázatát. Egy európai tanulmányból kiderült, hogy az ajánlás ellenére az utóbbi 20 évben nem csökkent a rendellenességek száma.

Az INSERM 1153 Epidemiolgiai központ kutatói 11000 velőcső rendellenesség eset adatait vizsgálták meg. Az EUROCAT nyilvántartásba, amelyből a kutatók dolgoztak, 12,5 millió születést vezettek fel 19 országból 1991 és 2011 között. Az eredmény egyértelmű: „a velőcső rendellenességek előfordulási aránya 2011-ben nagyjából megegyezik az 1991-es előfordulások számával.” Azaz 10000 újszülöttből 9. Ez az eredmény minden rendellenesség típusra érvényes beleértve a két leggyakoribbat a nyitott gerinc szindrómát és az anancephaliát.

Még ha ez a tanulmány csak megfigyeléses vizsgálat is, a szerzők kijelentik, hogy az adataik alapján azt a következtetést vonták le, hogy „a folsav ajánlások nem tették lehetővé, hogy csökkenjen a velőcső rendellenességek előfordulásának száma”. A kutatók szerint eredményeiknek „el kellene gondolkodtatniuk az európai hatóságokat, hogy a folsav szedését kötelezővé tegyék”, mint az Egyesül Államokban és Kanadában, ahol néhány alap élelmiszerhez, mint a gabona félék, folsavat adnak hozzá.


Forrás: destinationsante.com - Fotó: Hamed Saber (Flickr.com)