Nem feltétlenül a dialízis a legjobb megoldás a 80 év körüliek számára
A dialízis nem feltétlenül növeli a 80 éven felüli, veseelégtelenséggel küzdő páciensek életkilátásait, ezért a szakemberek szerint ehelyett érdemes inkább a konzervatív kezelésre szorítkozni helyette.

“Nem állítjuk, hogy 80 éves kor fölött nem érdemes a dialízist választani súlyos veseelégtelenség esetén, viszont tény, hogy igen csekély mértékben javulnak csak az életkilátások, míg a mellékhatások súlyosak lehetnek” – vélekedik a kutatást vezető Dr. Wouter Verberne, a St. Antonius Hospital munkatársa, Nieuwegeinben. A szakember elmondta, hogy a következő lépés az kell, hogy legyen, hogy feltérképezzék, hogy kik nyernek a dialízissel, és kik nem.


A konzervatív kezelés a folyadék ellenőrzését, az anémia kezelését és a megfelelő kényelemszint beállítását jelenti. Dr. Verbene szerint fontos, hogy amíg nem válik egyértelmű, hogy mely idős páciensek járnak jól a dialízissel, az orvosok inkább a konzervatív kezelési módot válasszák, és ezt a pácienssel is részletesen megbeszéljék.


A kutatásban a veseelégtelenséggel küzdő, átlagosan 80 éves páciensek életkilátásait vizsgálták, akiknek egy része dialízist (204-en), másik része pedig konzervatív kezelést (107-en) kapott. Kiderült, hogy ebben a korosztályban nincs jelentős különbség a két csoport tagjainak életkilátásai között.


A tanulmány a Clinical Journal of the American Society of Nephrology című szaklapban került publikálásra.


Forrás: Medipress - Fotó: Life.hu
2016 MÁR 30 12:57:58/