
A kutatást vezető Kazuyo Tsuzuki, a Toyohashi Műszaki Egyetem munkatársa csapatával egy kísérlet során két külön szobába osztotta be az alanyokat, akik ugyanolyan hőmérsékleten aludtak, ám a légkondicionálót mindkét szobában más erősségűre állították, majd EEG segítségével mérték, hogy ki milyen mélyen alszik, illetve milyen a testhőmérsékletük.
Az eredmények azt mutatták, hogy míg a magasabb erősségű légkondicionáló mellett a megkérdezettek mind alvás közben, mind ébren hűvösebbnek érezték a hőmérsékletet, sem a kényelemérzetükben, sem az alvásuk minőségében, sem a testhőmérsékletükben nem mutatkozott eltérés a két csoport között. A vizsgálat ugyanakkor kimutatta, hogy az erősebb fokokaton fújó légkondicionáló mellett az alanyok többet mozgolódtak álmukban, gyorsabb volt a szívritmusuk és gyakrabban ébredtek fel, vagyis a légkondicionáló lényegében negatívan hatott az alvásminőségükre.
A vizsgálat további részleteiről az Energy and Buildings című lap decemberi számában olvashatnak az érdeklődők.
Forrás: Medipress - Foto: Pixabay