Sajtótájékoztatót tartott az eboláról az ÁNTSZ
Két magyar állampolgár tért haza a közelmúltban az ebola sújtotta Libériából, nem merült fel ugyanakkor egyikőjüknél sem a betegség gyanúja - derült ki az ÁNTSZ augusztus 15-i sajtótájékoztatóján. 

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a két magyar már kilenc napja itthon tartózkodik, tünetmentesek, jól vannak. Szabó Enikő hozzátette: sem esetükben, sem más okból nincs szükség járványügyi intézkedésekre.


A helyettes tisztifőorvos beszámolt arról, hogy egyikük még Libériában maláriával fertőződött meg, de ezt a betegségét azóta kikezelték, és már egészségesen érkezett Magyarországra. Kérdésre elmondta, valószínűleg azért kapta el a maláriát, mert nem szedte a megelőzésre szolgáló gyógyszereket.


A két magyart az őket foglalkoztató cég elővigyázatosságból rendelte haza, és sem a munkakörük, sem az ottani lakhatási körülményeik nem indokolták volna a hazahívásukat. "Olyan körülmények között dolgoztak és éltek, hogy nem is találkoztak ebolás beteggel vagy akár gyanús esettel" - mondta a helyettes tisztifőorvos.


Szabó Enikő kérdésre elmondta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint mintegy nyolcvan magyar tartózkodik az Ebola-vírussal sújtott nyugat-afrikai országokban, ők azonban olyan helyen élnek és dolgoznak, hogy nem indokolt a hazahívásuk


A helyettes tisztifőorvos a sajtótájékoztatón a két magyarról nem közölt részleteket, sem azt, hogy melyik cégnél dolgoznak, sem azt, hogy hol laknak. Az MTI úgy tudja, hogy Fejér megyében laknak, egy háztartásban.


Forrás és kép: MTI


Forrás: mti.hu
2014 AUG 15 18:54:48/