Siker a jegesvizes kihívás - rengeteg adomány gyűlt össze az ALS gyógyítására!
Biztosan Ön is hallott már a jegesvizes kihívásról, amelynek eredeti célja adományokat gyűjteni az amiotrófiás laterálszklerózis, az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó betegség gyógyítására és a betegek kezelésére az Egyesült Államokban. A kezdeményezés hihehetlen sikert aratott, már több mint 100 millió dollár gyűlt össze! 

Az amerikai ALS Egyesület (ALSA) pénteken közleményben jelentette be, hogy egy hónap alatt, július 29. és augusztus 29. között, 100,9 millió dollár (24,15 milliárd forint) adomány gyűlt össze a Facebook közösségi portálon indult jótékonysági akció eredményeként. A múlt év hasonló időszakában a szervezet mindössze 2,8 millió dollár adományt kapott a Lou Gehring-kórnak is nevezett gyógyíthatatlan degeneratív idegrendszeri betegség elleni harcra, illetve a betegek segítésére.


A hála szó nem elegendő annak kifejezésére, amit most érzünk - hangoztatta a közleményben Barbara Newhouse, az egyesület elnök-vezérigazgatója. A vezető szerint a pénzből az élvonalbeli ALS-kutatásokat és a betegeket segítik. Azt ígérte, hogy az összegyűlt hatalmas pénz felhasználásáról a jövőben is transzparens módon tájékoztatják a nyilvánosságot.


Az akcióban eddig olyan hírességek öntötték le magukat egy vödör jeges vízzel (és adakoztak), mint Matteo Renzi olasz miniszterelnök, George W. Bush volt amerikai elnök, Bill Gates informatikai mogul, Mark Zuckerberg Facebook-vezér, Jeff Bezos amerikai mágnás, Tom Cruise és Matt Damon filmsztárok, Stieven Spielberg filmrendező, Katy Perry, Shakira, Taylor Swift és Justin Bieber popsztárok, Usain Bolt, David Beckham és Neymar sportolók, Kate Moss szupermodell.


A betegségben érintett, az izomsorvadás következtében teljesen lebénult világhírű brit tudós, Stephen Hawking elméleti fizikus helyett gyermekei vállalták a kihívást.

Forrás: mti.hu
2014 AUG 30 14:50:08/