Sok cukorbeteg fiatalnál fedeznek fel további betegségeket...
A szem-, szív- és vesebetegség korai jelei sajnos nagyon is gyakran megjelennek a fiatal cukorbetegeknél. 
A brit Királyi Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Kollégium (RCPCH) Angliára és Walesre kiterjedően elemezte a cukorbetegséggel élő 25 éven aluli fiatalok adatait 2013-ra és 2014-re vonatkozóan.
    
Az eredmények szerint a 2012/2013-ban regisztrált 25 221-ről 2014-re 26 867-re nőtt a diabéteszes gyermekek és fiatalok száma. (Ez jóval több mint ezer új esetet jelent.)
    
Az érintetteknek azonban mindössze 16 százaléka esett át a vércukorszint ellenőrzését és az esetleges egészségi komplikációk megállapítását szolgáló évi hét szűrésen. Az állandóan magas vércukorszint komoly problémákhoz, egyebek közt szívbetegséghez és veseelégtelenséghez vezethet.
    
A szakemberek vizsgálata azt mutatta, hogy a fiatalok több mint 27 százalékának volt magas a vérnyomása, ami a szívbetegség szempontjából jelenthet kockázatot. A kutatók az alanyok mintegy hét százalékánál tapasztalták jövőbeli vesebetegség, és több mint 14 százalékuknál - idővel akár vakságot is eredményezhető - szembetegség korai jeleit. Ezen kívül a fiatalok több mint 25 százaléka bizonyult elhízottnak.
    
Az RCPCH illetékese, Justin Warner szerint ez volt az első alkalom, hogy sikerült adatokat gyűjteniük, és elemezniük a cukorbeteg fiataloknál jelentkező korai figyelmeztető jeleket, és az eredmények a vártnál magasabb számokat mutattak. "Vannak azonban jó hírek is: a vizsgálatból látszik, hogy a vércukorszintkontroll egyre javul Angliában és Walesben" - idézte a szakembert a BBC News.
    
Az 1-es típusú diabétesz gyakran gyermekkorban jelentkezik. A betegséget az okozza, hogy az immunrendszer a vércukorszintet szabályozó bétasejtek ellen fordul, elpusztítja őket. A diabétesz ezen típusa különbözik a jóval gyakoribb 2-es típusú cukorbetegségtől, amely jelentős részben az egészségtelen életmód következménye.
    
A tanulmány szerint a diabéteszes gyerekek és fiatalok 5 százalékának van 2-es típusú cukorbetegsége. E fiatalok közül sokan Anglia és Wales elmaradott területein élnek.


Forrás: mti.hu
2015 MÁR 10 07:04:24/