
„A felsorolt betegséggel küzdő páciensek ugyanazért választják az e-cigarettát, mint bármelyik felnőtt a világon: szeretnének kevesebbet füstölni, le akarnak szokni a dohányzástól, és céljuk a káros mellékhatások csökkentése” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Gina Kruse.
A kutatás 2014 és 2015 közötti amerikai National Health Interview kérdőívsorozatból származik, amelynek során 70 ezer válaszadó beszélt motivációiról. Kruse szerint ez az első olyan országos szintű felmérés, amely az e-cigaretta használata mögötti motivációkat mélységében is megmutatja.
Az e-cigarettázók száma fokozatosan emelkedik: egy 2014-es felmérés szerint az amerikai felnőttek 13 százaléka használt már e-cigarettát, és növekszik a soha-nem-dohányzók e-cigaretta használata is, ők olyanok. Kruse és munkatársai felmérése szerint a dohányosok körében az e-cigaretta használók aránya 48 százalék alatt maradt 2014-ben, és 54 százalékra nőtt 2015-re.
Az American Journal of Preventive Medicine című szaklapban publikált anyag szerint komoly problémát jelent, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az e-cigaretta mennyire káros, és egy széles réteg még mindig teljesen ártalmatlannak tartja.
Forrás: Medipress - Foto: Pixabay