Szakértő: a D-vitamin hiány veszélyes
     Budapest, 2018. március 19., hétfő (MTI) - A D-vitamin pótlása rendkívül fontos, mert annak hiányában nemcsak a krónikus betegségek kockázata, hanem a halálozási kockázat is megnő - közölte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

 Takács István azt mondta, ez a tény most kezdett el beszivárogni a köztudatba. Ezt jól mutatja, hogy idén Magyarországon a felnőtt lakosság harminc százaléka szed D-vitamint, háromszor annyian, mint nyolc éve.
    A D-vitamin az egyik legősibb hormonnak az előanyaga, ezért hiány esetén ez a hormon hiányzik. Kiürülésével az immunrendszer egyensúlya borul fel, ezért nagyobb a kockázata például a csonttörésnek, a csontbetegségeknek és a tumoros megbetegedéseknek - hangoztatta.
    Ez nem dietetikai probléma, étellel nem lehet elegendő mennyiséget juttatni a szervezetbe, ezért mindenképpen patikai készítményekkel kell pótolni - tette hozzá. 
    Hangsúlyozta, a magyarországi egységes orvosi ajánlás alapján a felnőtteknek a tél végétől április végéig napi kétezer egységet javasolt szedni. A kisgyermekeknél egy éves kor után is folytatni kell a D-vitamin pótlását - fűzte hozzá.

MTI

2018 MÁR 21 06:43:00/