Szolnokon új mentésirányítási központ kezdi meg a működést!
Megújult a szolnoki mentőállomás épülete és eszközállománya, és átadták az új mentésirányítási rendszert.  
Az eseményen Burány Béla, az OMSZ főigazgatója elmondta: két uniós projekt keretében több mint 4 milliárd forintból fejlesztik a mentésirányítás rendszerét, és csaknem 11 milliárd forintot fordítanak a mentőállomás-hálózat korszerűsítésére.
    
Előbbivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az „a kockás papírtól a számítógépig hatalmas evolúciós ugrást jelent” a hazai mentésirányítás történetében. Az országszerte megvalósuló beruházások jelentőségére utalva pedig kijelentette: az erre fordítható milliárdok lehetővé teszik, hogy a szolgálat munkatársai az eddigieknél is jobban menthessék a menthetőt. 
    
Szólt arról is, hogy 22 új mentőállomás építése mellett november 30-áig 60 állomás korszerűsítését, „dinamizálását” is elvégzik. Jelezte: a több mint harminc éve épült szolnoki mentőállomáson is ideje volt a közel 27 millió forintos „ráncfelvarrásnak”, amely otthonosabbá, gördülékenyebbé és energiatakarékosabbá teszi a 6 mentőjárművel 16 település 117 ezernél több lakóját ellátó 64 dolgozó mindennapjait, akik évente mintegy 12,5 ezer riasztást kapnak.
    
Bene Ildikó (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője az átadáson fontos lépésnek nevezte az OMSZ beruházássorozatát, amely szerinte a szervezet komoly szemléletváltásával jár együtt. A korszerűsítésre elköltött milliárdok legfontosabb célja, hogy a segítség 15 percen belül mindenki számára elérhető legyen, és ehhez az adott helyzetben legmegfelelőbb szakemberek és eszközök álljanak a mentőszolgálat rendelkezésére - fogalmazott. 
    
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a folyamatban lévő fejlesztéssorozathoz kapcsolódóan Jászboldogházán és Kőtelken új állomás épül, Kunhegyesen, Kisújszálláson és Tiszafüreden tart, Szolnokon és Karcagon pedig befejeződött a létesítmények korszerűsítése. Emellett a megyében tíz mentőautót és egy mentőorvosi kocsit állítanak szolgálatba a sürgősségi ellátás fejlesztését célzó uniós projekt részeként.


Van véleménye?

Mondja el nekünk!
Forrás: mti.hu
2015 MÁR 17 22:44:46/