Tízből egy pár külön szobában alszik, a horkolás az egyik fő ok
Egy friss kutatás szerint a yorkshire-i párok 14, a wales-i párok 13 százaléka külön szobában alszik. A megkérdezettek negyede állítja, hogy ennek oka a horkolás. Kiderült az is, hogy a britek 39 százaléka heti egyszer veszekszik partnerével.
A kutatás a DistinctiveChesterfields.com kanapét forgalmazó cég megbízásából készült. Minden tizedik ember máshol hajtja álomra a fejét, mint a párja, és negyedük a horkolás számlájára írja a közös hálószobát. Harminckilenc százalék legalább heti egyszer – de inkább többször – veszekszik a társával: egy átlagos vita 2 óra 5 percen át tart, és a párok ötöde emiatt alszik külön hálószobában legalább két napon keresztül.

Leginkább az 55 éven felüliek hajlamosak arra, hogy rendszeresen összerúgják a port, közülük hatból egy három vagy annál több éjszakát is külön szobában tölt, míg a 18-24 évesek inkább lefekvés előtt rendezik konfliktusaikat, így együtt alszanak.

A férfiak főként amiatt panaszkodnak, hogy a partnerük hogy vezet, miként végez házimunkát és néz tévét, míg a nők amiatt aggódnak, hogy a párjuk túl gyakran megy el otthonról, és kevés a pénzük.

A többség veszekedés után külön szobában alszik (35,7 százalék), ezt követi a kanapé (32,1 százalék), és meglepő módon 7,5 százalék a fürdőszobában hajtja álomra fejét


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 JAN 25 12:00:00/