Továbbra is kint vannak a Nyugati pályaudvaron a népegészségügyi szakemberek
  A Nyugati pályaudvarról kedd éjjel több mint ötven külföldi állampolgárt vittek kórházba megbetegedés gyanújával. Még az éjszaka elvégezték a fertőtlenítést, de továbbra is a helyszínen vannak a népegészségügyi szakemberek, felügyelik a további takarítási munkálatokat, és higiénés felvilágosítást tartanak a menekülteknek, valamint a környék vendéglátóhelyein is.
Homor Zsuzsanna kifejtette: kedd este kaptak jelzést a mentőszolgálattól arról, hogy a Nyugati pályaudvarnál hasmenéses megbetegedések fordultak elő a migránsok körében. Azonnal elkezdték az ügy kivizsgálását, megtették a szükséges intézkedéseket. 
Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen fertőzésről van szó - mondta a főorvos, hozzátéve: a budapesti Egyesített Szent László és Szent István Kórházban egy terhes nőt és egy ötnapos csecsemőt kiszáradás veszélye miatt kellett ellátni. További megbetegedésről a népegészségügyi szervnek nincs tudomása.
A szakember elmondta: a jelentősen szennyeződött területet azonnal fertőtlenítették, továbbá felvették a kapcsolatot az V. kerületi önkormányzattal, amely vállalta a helyszín további takarítását. Ezt a népegészségügyi szakemberek felügyelik, továbbá higiénés felvilágosítást is tartanak - tette hozzá Homor Zsuzsanna, megjegyezve, hogy a tapasztalthoz hasonló megbetegedések megfelelő kézmosással megelőzhetők.
A Migration Aid nevű civil kezdeményezés szerda hajnalban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kedden késő este ismeretlen fertőzés miatt több menedékkérőt kórházba vittek a Nyugati pályaudvarról. 
A civil önkéntesek hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak, ezek tagjait a mentőszolgálat kórházba vitte a Budapesti Közlekedési Központ bevonásával, busszal. 


Forrás: MTI - Fotó: beta.robot (Flickr.com)
2015 JÚL 29 22:21:04/