Túlzásba vitt só: évente 1,6 millió haláleset világszerte
  Globálisan, az éves halálozások száma mintegy 1,6 millió! Ez a szám amerikai tudósok méta-elemzéséből származik. A kutatás a túlzott sóbevitel következményeit vizsgálja kardiovaszkuláris betegségekre nézve. Szinte 200 per óra!

A Bostonhoz közeli Tufts Egyetem kutatói és Dr. Dariush Mozaffariajn 66 ország, 107 tanulmányának adatit fésülte össze az étrendekre összpontosítva. A világ felnőtt lakosságának háromnegyedére terjed ki a tanulmány.

Két fontos szám ugrik ki az adatok közül:

• napi 3,95g egy főre jutó átlagos nátrium bevitel 2010-ben, kétszer annyi, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO)által ajánlott. A szervezet ugyanis kevesebb, mint 2000 mg nátriumot, azaz 5 gramm sót ajánl;

• 1,65 millió a halálozások száma a túlzott sóbevitel miatt.

A világ minden része érintett. A szerzők szerint, az országok 99%-ában magasabb az egyéni fogyasztás, mint 2 g/nap. Legnagyobb arányban Közép-Ázsiában fogyasztanak sót, de Kazahsztánban a legsúlyosabb a helyzet, ahol a napi nátrium bevitel 5,4 g/nap, viszont Kenyában a legalacsonyabb 1,5 g/nap.

Összefoglalva, a szerzők felhívják a Föld népességének figyelmét arra, hogy csökkentsék a sóbevitelt. Valamint további tanulmányokat kérnek, hogy jobban megértsék a kapcsolatot a sóbevitel és a szív-érrendszeri betegségek kialakulása között, különös tekintettel a magas vérnyomásra. 


Forrás: https://destinationsante.com