Újra jár egy bénult férfi az áttörést jelentő sejtátültetésnek köszönhetően
Áttörést jelentő sejtátültetés után járókeretbe kapaszkodva újra tud járni egy lengyel férfi, aki egy késes támadás után mellkastól lefelé megbénult - olvasható egy, a műtétről kedden megjelent tanulmányban. 
A Cell Transplantation című, sejtbiológiai szaklapban közzétett tanulmány leírja, hogy az "áttörést jelentő" technikával a beteg orrának szaglósejtjeit (OEC) ültették be a gerincébe, ezzel "ideghidat" hoztak létre a károsodott gerincvelő két csonkja között. A műtétet lengyel sebészek végezték a londoni University College (UCL) neurológusai segítségével. 
A 40 éves Darek Fidyka 2010-ben bénult meg, miután késsel többször hátba szúrták. Orvosai azt mondták, 19 hónapnyi intenzív fizioterápiás kezelés után már tudott néhány szándékos mozdulatot tenni és valamennyire érzékelte a lábát. Az angol csoportot vezető neurológus, Geoff Raisman úgy vélte, "Fidyka újra járása nagyobb eredmény, mint az ember Holdra szállása".
Az OEC-sejtek teszik lehetővé, hogy a szaglórendszer idegrostjai folyamatosan megújuljanak. Két műtétet végeztek: az elsőnél eltávolították a beteg egyik szaglógumóját - ez az orrüreg legfelső részében, az agy homloki szélén elhelyezkedő páros szerv -, és szaglósejteket növesztettek laboratóriumban. Két héttel később beültették a mintegy 500 ezer sejtet a gerincoszlopba ott, ahol azt a késszúrások kettévágták, és amelyet csak vékony hegszövet tartott össze a jobb oldalon.
A sérülés alatt és fölött körülbelül száz mikroinjekciót adtak be. A beteg bokájáról négy vékony szövetcsíkot vettek, ezeket a gerincoszlop bal oldalán lévő nyolc milliméteres résre helyezték.
A tudósok abban bíztak, hogy az OEC-sejtek lehetővé teszik a sérülés alatti és fölötti idegrostok közötti új kapcsolat kiépülését, így az átültetés hidat képez a sérült szakaszon - számolt be róla BBC online hírportálja.
A műtétek után Fidyka korábbi mozgásprogramját a wroclawi Akron rehabilitációs központban folytatták. A programban hetente ötször napi öt órán át végzett gyakorlatokat. Három hónap után a beteg észrevette, hogy bal combja izmosodni kezdett. Az átültetés után hat hónappal tette meg első lépéseit, lábán sínekkel, két oldalt korlátokba kapaszkodva, a fizioterapeuta támogatásával.
A kezelést után két évvel a rehabilitációs központon kívül, járókerettel közlekedik. Hólyagja, bélrendszere működése felett is visszanyerte valamennyire az irányítást, és szexuálisan is helyrejött. "Valószínűnek tűnik, hogy egy nap teljesen önálló leszek" - vélte a páciens.
Az áttörésben része volt annak, hogy a beteg saját szaglósejtjeit ültethették át, tehát nem kellett a kilökődés veszélyével számolni, így nem volt szükség az immunrendszer reakcióját gyengítő gyógyszerekre sem.


Mi a véleménye?

Ossza meg velünk!
Forrás: MTI - Fotó: ya.zan (Flickr.com)